DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Nem látom a miniszter asszonyt, úgyhogy nem tudom, kinek kell majd címezni - az államtitkár úrnak? (Dr. Katona Tamás jelzi, hogy ő válaszol.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt bizonyára ön is tudja, a közel 3200 önkormányzat jelentős részében nem hajtották végre az idei évre előirányzott 6 százalékos közalkalmazotti béremelést. Az önkormányzati vezetők közül sokan állítják, hogy a kormány ígérete ellenére nem kapták meg a béremelés fedezetét, ezért sok település nem tudta igénybe venni azt a pályázati lehetőséget, amely a költségeik 1 százalékának a finanszírozását átvállalta volna.

Választókerületem központjában, Makón a képviselő-testület szocialista többsége a szeptemberi ülésén, az MSZP-s polgármester előterjesztésére úgy döntött, hogy nem vállalja a közalkalmazottak, pedagógusok 6 százalékos keresetemelését, és költségvetési támogatást sem igényel. Ezzel a makói szocialisták 54 millió forintot vettek ki a makói közalkalmazottak, pedagógusok zsebéből. Tették ezt egy olyan térségben, ahol az önök kormányzása idején, tisztelt államtitkár úr, a finanszírozás elégtelensége miatt középiskolákat kellett átadni a megyének, általános iskolák szűntek meg, illetve kerültek összevonásra. Az önök kormányzása idején 47 közoktatási állás szűnt meg Makón és a térségben, és a “lendületes munkahelyteremtésö hatására - ezt sajnos most idézőjelbe kell tennem - 50 százalékkal, azaz másfélszeresére nőtt Makón és térségében a munkanélküliség.

Makón az MSZP-s polgármester, a szocialista többségre támaszkodva, 54 millió forintot vett ki a közalkalmazottak, pedagógusok zsebéből, arra hivatkozva, hogy a 6 százalékos keresetemelésből 5 százalékot saját forrásból kell finanszírozni, és ezt az önkormányzat nem vállalja.

Tisztelt Államtitkár Úr! Valaki nem mond igazat. Önök azt mondják, hogy a pénzt az önkormányzatok megkapták, többek között a makói önkormányzat is. Az önkormányzati többség viszont azt mondja, hogy ez nem így van, és mossa kezeit.

Ezért kérdezem tisztelt államtitkár urat, hogyan lehet az, hogy a szocialista belügyminiszter és a szocialista polgármester között eltűnik a makói közalkalmazottak, pedagógusok 54 millió forintja. Etikusnak tartja-e, hogy míg önök egymással vitatkoznak, a közalkalmazottak nem kapják meg a béremelést?

És harmadszor: mit kíván tenni, államtitkár úr, annak érdekében, hogy a makói közalkalmazottak, pedagógusok még az idén megkapják a jogos járandóságukat?

Várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu