DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Legelőször is pótolnom kell egy mulasztást: a frakciókon kívül még a függetlenek is egyetértenek azzal a céllal, hogy legyen kevesebb hulladék. Külön jelezte nekem Font képviselő úr, hogy ezt elfelejtettem mondani. Igaza van, ne feledkezzünk meg róluk sem!
Pap János képviselőtársam lemaradt egy brosúrával: a kormányprogram vitáján már túl vagyunk. Tudom persze, mindent megtettek annak érdekében, hogy ne érdemben vitatkozzunk erről, de ha már most így előhozza, szabad legyen utalnom arra, hogy a modern világ tiszta gondolata egyrészt egy nagyon általános, Magyarországon általános életérzést mutat - még talán ő is mondta -, nevezetesen: elég átmennünk a határon, és Ausztriában, lám, milyen rend van. Azt gondolom tehát, hogy ez a megállapítás ebben az összevetésben teljességgel ül.
A másik pedig: nem olvasta végig, pedig felhívtam a figyelmét a vitában, hogy melyik oldalon találja meg azt a gondolatot, miszerint a kormány a fenntarthatóság, környezetvédelmi szempontból is a fenntarthatóság híve, és ezt tekinti modernnek.
(14.50)
Azt gondolom, Pap János is egyetért abban, hogy a fenntarthatóság követelményének megfelelő modernitás bizony a tisztaságot is jelenti.
Ami pedig ezzel a bizonyos vitatott oldószerüggyel kapcsolatosan talán még nem hangzott el: mi törvényeket alkotunk, és a törvények maguk is egy rendszert, a végrehajtási rendeletekkel pedig egy egész jogrendszert jelentenek. A jogrendszernek a sajátja az, hogy különböző eszközöket használ. Így a környezetünk védelmének általános szabályairól szóló, még a Horn-kormány időszakában elfogadott, azóta is mértéktartó törvény meghatározza a legalapvetőbb szabályokat. Ennek részleteiről számos törvény rendelkezik, rendelkezik a környezetvédelmi termékdíjról, a környezetterhelési díjról szóló törvény és sok minden más. Az a megállapítás, hogy most innen kikerül, és ez támogatható, nem azt jelenti, és ezt el is mondtam, hogy ne lehessen például kibocsátási határértékek szigorításával, légszennyezési bírsággal határozottan föllépni ezen eszközökkel szemben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés