FONT SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Változatlanul a takarékszövetkezetek hátrányára szeretném fölhívni a figyelmet, amennyiben ebben a formában önök elfogadják ezt az előterjesztést. (Gőgös Zoltán: Mondtuk, hogy nem így lesz.)
A kamatkülönbözeti adó olyan területről szól, amely csak a betét- és a hitelügylet következtében adódik. Csakhogy, ha megnézzük, hogy milyen e hitelintézetek nyereségének belső szerkezete, kitűnik, hogy a nagybankok, amelyek mögött multicégek és tőkék állnak - Gőgös Zoltán képviselő úrnak szeretném ezt jelezni, ez egyszerűen így van, azért merem ezt így mondani, nos, ezeknek a bankoknak a nyereségük nagy részét, majdnem a felét nem a betét- és a hitelügyletek okozzák, hanem egyéb más szolgáltatások. Döntő mértékben az átutalásokból, számlavezetésekből és például a bankkártyák birtoklásából és az ebből való tranzakciók következtében a jutalékokból adódnak, és még sorolhatnék jó néhány ilyen területet.
Mit is jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ezek a nagybankok kimaradnak abból az adózási struktúrából, ami esetleg logikus lenne. Hiszen az a hatalmas nyereség, amely itt öt év alatt önök által is ismertté vált, megadóztatásra kerülne, és csak egy szűk területre, a hitel- és betéti ügyletek területére korlátozódna le. Ellenben a takarékszövetkezeti rendszereknek döntő mértékben, mivel helyi szolgáltatók, ők nem nagy rendszerben, nem egy világrendszerben, hanem abban a kis mikrorendszerben dolgoznak, bizony-bizony a klasszikus feladatokat látják el, a betéti és hitelkihelyezési rendszerek látják el, és ezt a műveletüket adóztatnák meg nagyon nagy mértékben. Mintegy 1 milliárd forinttal nagyobb adókivetést jelentene ez a takarékszövetkezeteknek, ha nem fogadják el azt, hogy legyen nyereség alapú adóztatás, amelyet módosító indítványomban javasolni fogok.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés