GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Hölgyeim és Uraim! A magam nevében és a kormány nevében is tudom mondani, hogy nagy együttérzéssel vagy empátiával fogadjuk a képviselő urak javaslatát, és külön köszönettel tartozunk annak, hogy igen nagy felelősséggel, választóik iránt érzett felelősséggel foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

Ahogy képviselő úr is említette, a kormány az elmúlt években szintén foglalkozott ennek az ágazatnak, tehát a textil-, a ruházati ipar, a bőr- és cipőipar ágazatának a helyzetével, és megtárgyalta különböző fórumokon, a gazdasági kabinet tárgyalta, a kormány tárgyalta ezeket az elemzéseket. Ezeknek jórészt az eredménye persze az, hogy sok adalékunk van, sokféle tudásunk gyűlt össze arról, hogy mi okozza ezt a jelenséget, amivel szembe kell most nézni. Igazából a nehézséget valóban az okozza, amit képviselő úr is mond, hogy mik a releváns, megfelelő válaszok ezekre a problémákra.

Egyrészt azt azért mindenképpen látnunk kell, hogy a ruházati ipar, a bőr-, cipőipar mindenhol a világon, de az Európai Unión belül kifejezetten nehéz helyzetben van, ezt az ágazatért felelős vagy az ágazatban dolgozó gyártók által megfogalmazott mindenféle kiáltványok, beadványok, kezdeményezések pontosan jelzik. De ennél is pontosabban jelzi ennek az ágazatnak a helyzetét a fejlett iparú országokban, hogy egy nagyon jelentős mértékű leépülés következett be, és a tevékenységek meghatározó vagy jelentős része elköltözött, kitelepült ezekből az országokból.

Mi ennek az oka elsősorban? Nyilvánvalóan az, hogy az ágazat jellegéből adódóan ez egy erősen kézimunka-igényes tevékenységet végző ágazat, tehát rendkívül sok, de viszonylag alacsony képzettséget igénylő munkát használ. Ahogy a képviselő úr által idézett adatok ezt mutatják, miközben az ipari termelési értéken belül 3-4 százalék körüli összértéket produkál ez az ágazat, addig a foglalkoztatottak számát tekintve 13 százalékos részarányt mutat, ami azt jelenti, hogy egységnyi hozzáadott érték előállításához lényegesen nagyobb munkamennyiséget használ föl. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha ez egy olcsó munkaerőt képes hasznosítani.

A fejlett ipari országokban - és más szempontból örömteli, hogy Magyarországot is egyre inkább ebbe a körbe tudjuk sorolni - azonban ez az olcsóbb munkaerő egyre kisebb mértékben áll rendelkezésre, és ezért ezek a tevékenységek, illetve az ide tőkét behelyező tulajdonosok keresik azokat az országokat, ahol lényegesen olcsóbb munkaerővel tudják megoldani ugyanezeket a tevékenységeket.

Itt egy megjegyzést engedjenek meg az elmúlt évekre vonatkozólag. Képviselő úr említette, hogy tendenciákat nem lehet megfordítani, de fékezni igen, és a visszavonulásnál is rosszabb a rendezetlen visszavonulás. Azt gondolom, hogy az elmúlt évek gazdaságpolitikájában, és itt kifejezetten a 2000. évtől végrehajtott gazdaságpolitikai változásokra gondolok, történt néhány olyan intézkedés, ami nem segítette elő a rendezett visszavonulást ezen a területen. Itt elsősorban a minimálbér igen látványos, jelentős emelésére gondolok, ami ezt az igen élőmunka-igényes ágazatot érintette a leghátrányosabban.

(16.30)

Ebben az ágazatban a munkavállalók kétharmadát érintette a minimálbér-emelés - ez lényegesen magasabb, mint bármelyik másik ipari ágazatban -, hiszen ennyire nyomottak vagy alacsonyak voltak a bérek. Tehát miközben egyik oldalon örülhetünk annak, hogy a munkavállalók egy része - persze, amelyik meg tudta őrizni a munkahelyét - magasabb bérszínvonalon végezte ezentúl a tevékenységét, más része viszont, éppen azért, mert ez jelentős költségnövekedés jelentett az iparágban, elveszítette a munkahelyét, tehát sem a megemelt minimálbért, se semmilyen minimálbért nem tudott ezek után realizálni és hazavinni a hónap végén. Tehát ez az egyik probléma.

A másik probléma az erős forint politikája, ami szintén ahhoz járult hozzá, hogy ez a többnyire bérmunkát végző ágazat exportteljesítményében - miközben az árbevételt devizában realizálja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - itthon forintban felmerülő költségeinek egyre kisebb hányadát fedezte az erős forintárfolyam miatt.

Forrás: parlament.hu