GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Dancsó képviselőtársamnak egy dologra még nem reagáltam, hogy miért két év. Elmondtam a bizottsági vélemény kapcsán, sőt a bizottságban is elég hosszan beszéltünk erről, hogy nagy valószínűséggel azok a feltételek, amelyek ezt az extra eredményt hozták a bankoknak, két év alatt lecsengenek. Tehát nem lesz olyan különleges, extra szolgáltatás - itt ugye tavaly nyár óta a lakáshitelezésnél már nem képződik akkora nyereség -, ami ezt generálná. Várhatóan ez két év alatt lecseng, ezért célszerű ezt a törvényt két évre meghozni.
A másik, hogy mit kezdünk ezzel e bevétellel: többek között például a 30 év alatti fiatalok lakáshoz jutását tudjuk majd talán segíteni, amivel nagy valószínűséggel megint nagyon sokan egyetértenek. Úgyhogy Herényi képviselőtársamnak ismételten mondanám, hogy valahová a köz érdekében bevételi oldalról is nyúlni kell, nem csak kiadási oldalról. Majd megvárom, hogy milyen módosító javaslatok lesznek a költségvetéshez. Már előre látom azt a kétezer-egynéhány módosító javaslatot, ami tízszeresére növeli a hiányt, valószínűleg nem az MDF részéről, ezt azért hozzátenném. Ha valaki csak a kiadásokkal foglalkozik, és általában ez a jellemző az ellenzékre, azért a felelősséget a bevételi oldalon is vállalni kell.
Úgy gondolom, hogy ez az oldal és ez az a terület, ahol ez idáig nem alkalmaztunk olyan elvonást, amit pedig jogosnak éreztünk. Ez a törvény ezt szolgálja. Hogy tudunk-e rajta finomítani? Font képviselőtársam mondta, hogy adott be módosító javaslatot, nyilván ezeket meg fogjuk vizsgálni. Bizottsági ülésen is elmondtuk, hogy nem kőbe vésett dolog ez, minden megoldást el tudunk képzelni, ami ezt a rendszert jobbítja. Vannak ilyen ötletek a mi oldalunkról is, és még egyszer mondom, elsősorban a takarékszövetkezetek problémáival kapcsolatban.
De azért úgy gondolom, képviselőtársaim, jó lenne azért, ha e mögé a törvényjavaslat mögé az ellenzék is beállna, mert ez végül is egy igazságos elvonást eredményez egy olyan szférából, ahol azért eddig az elmúlt években nagyon-nagyon magas és nagyon kemény extraprofit keletkezett.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés