GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Orosz Sándor egy nagyon fontos kérdést tett föl abban a vezérszónoklatban, amit nem olyan régen hallhattunk. Azt a kérdést tette föl, hogy mi a helyes: ha az egyre több szemétből megkísérlünk egyre többet begyűjteni, vagy ha mindeközben törekszünk arra, hogy csökkenjen a szemét növekedésének üteme, vagy adja isten, csökkenjen a kibocsátott szemét mennyisége?

Azt gondolom, Orosz Sándor helyesen válaszolta meg ezt a kérdést, és valamennyien, akik akár a környezetvédelmi bizottságban, akár a parlament bármely más bizottságában hasonló jellegű kérdésekben elkötelezettek vagyunk, ugyanazt a választ adjuk erre a kérdésre. Ami pedig nem szólhat máshogy, mint úgy, hogy a Magyar Köztársaság kormányának az Országgyűlés támogatásával és segítségével kutya kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy csökkenjen a szemét mennyisége az országban.

Az előttünk fekvő törvényjavaslat, melynek eddigi rövid parlamenti élete, mondjuk úgy, meglehetősen hányattatott, több pontot érint. Ezek között vannak olyan pontok, amelyeket a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja különösebb vita nélkül és nyugodt szívvel támogatni tud. Ezek közül talán a két legfontosabb: egyrészt az adminisztrációs terhek bizonyos körű egyszerűsítésére, az adminisztráció menetének egyszerűsítésére törekszik ez a javaslat, másrészt természetesen - ami itt korábban már elhangzott - az elektromos és elektronikai berendezések bevonása a termékdíjköteles körbe.

Azonban ez a vita minden bizonnyal nem ezekről a pontokról marad majd meg az emlékezetünkben, ezért ha megengedik nekem a tisztelt képviselő hölgyek és urak, akkor arról a pontjáról beszélnék a törvényjavaslatnak, amely - ahogy korábban itt elhangzott - nincs is ugyan benne, de mégis a legfontosabb része. Ez pedig ez a bizonyos darabalapú termékdíj.

Ezzel kapcsolatban fontos elmondani azt, hogy az eddigi szabályozások legnagyobb hibája, legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem tartalmaztak ösztönzést a hulladék keletkezésének megelőzése és a csomagolások újrahasznosítása, újrahasználata érdekében, sőt esetenként kifejezetten gátolták a visszaváltható csomagolások fennmaradását is. Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy nem ez az, amit folytatnunk kellene. Az újratölthető csomagolások piaci arányának növelése egyes piaci szegmensekben, mint például a tejipar vagy a gyümölcslégyártás - zárójelben jegyzem meg, vannak olyan zöldek, akik ezeken a területeken is, nemcsak a műanyag palackok és az üveg területén, hanem a dobozok területén is erőteljesen szorgalmazzák a darabalapú termékdíj megjelenését -, tehát egy ilyen jellegű változtatás, ami adott esetben később erre a területre is ki tud terjedni, az újratölthető csomagolások piaci arányának növelésével ez a fajta, ha úgy tetszik, kultúra megjelenése újra a magyar piacon egy alternatív, hulladékszegény fogyasztási kultúra lehetőségét kínálja.

Tegyük hozzá, hogy mindez nem idegen a magyar fogyasztói szokásoktól és a magyar gazdasági kultúrától, hiszen - valószínűleg az egyik legfiatalabb képviselő vagyok, aki itt jelen pillanatban a Házban ebben a vitában részt vesz, de még én is nagyon jól emlékszem arra - mindennek, amit szorgalmazunk, a visszaválthatóságnak, a betétdíjas rendszernek sokkal szélesebb körben, mélyen kialakult fogyasztói szokásai voltak ebben az országban, amihez hasznos lenne visszatérni.

Sokat beszélünk “a szennyező fizetö elvéről, arról, hogy ez egy általános gazdasági elvként is jelenjen meg, hogy a zöldek által nagyon fontosnak tartott “szennyező fizetö alapelve a gazdasági szabályozórendszerbe beépüljön, és a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele úgy általánosságban is erősebb legyen a gazdasági szabályozórendszerben. Itt ez a történet kiváló alkalom arra, hogy ilyen jellegű változtatások irányába tegyünk lépéseket.

Többen elmondták már, és bizonyára többen el fogják még mondani ebben a vitában, hogy az egyébként is növekedő csomagolási hulladékon belül meglehetősen nagy volument képviselnek az italok csomagolásai, ezek a bizonyos palackok és dobozok. Ehhez egyértelműen hozzájárul a visszaváltási betétdíjrendszerek visszaszorulása, egyes területeken teljes eltűnése. A keletkező hulladék mennyiségének csökkentését és a visszaváltási rendszerek erősítését szolgálhatná - és reméljük, hogy fogja szolgálni - az italok csomagolására bevezetendő darabalapú díjtétel. Ami - ahogy itt elhangzott a vitában - az előttünk fekvő javaslatban nem szerepel, de ahogy ezt Orosz Sándor elmondta, erre irányuló módosító javaslatokat be fognak nyújtani szocialista és szabad demokrata képviselők közösen.

Érdemes néhány szót váltani arról - hiszen Turi-Kovács Béla is utalt arra, hogy ez egy komoly gazdasági vita is egyben -, hogy hogyan néz ki mindez a gazdaság szempontjából. A környezetvédők álláspontja szerint a többutas csomagolás alkalmazása az ő gazdasági számításaik szerint kisebb költséggel jár, hiszen ily módon kiváltható új palackok, dobozok ára esik ki ebből a rendszerből. Ezzel a költségcsökkentési lehetőséggel a látottak szerint a gyártás és a kereskedelem azért nem él nagyobb mértékben, mert ehhez az ösztönzési rendszer hiányzik, hiszen a mai részleges szabályozás és a betétdíjrendszerek fokozatos szétesése miatt ez nem tud érvényesülni. Tegyük hozzá azt is, hogy a gyártási és kereskedelmi kultúrában is, nemcsak a fogyasztói kultúrában létezik mindannak a hagyománya Magyarországon is, amelyet most valamennyien szeretnénk újra látni.

Ahogy ez már a nyilvánosság előtt is megjelent, a darabalapú díjszámítás ezen számítások alapján jelentős többletköltséget nem jelent a gyártók számára. Legfeljebb mindez kézzelfoghatóbb, erőteljesebb ösztönzést jelent a mentességi feltételek teljesítésére.

(Vincze László elfoglalja jegyzői helyét.)

Elhangzott itt az, hogy európai uniós kötelezettsége is van Magyarországnak ezen a területen. Ezzel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy ez az európai uniós kötelezettség Magyarországot, a Magyar Köztársaságot terheli, nem pedig az egyes gyártókat, nem pedig az importőröket, a kereskedőket. Magyarországnak feladata az, hogy ezt a szintet, ezt a vállalást tudja teljesíteni; nemcsak azért, mert ez egy nemzetközi elkötelezettségeinkből fakadó hazai kötelezettség, hanem egész egyszerűen azért, mert ha ezt Magyarország megteszi, akkor jobb lesz ebben az országban élni, akkor egy tisztább Magyarország lehet mindennek a végeredménye.

Ismert adat, hogy Magyarországon évente mintegy 800 ezer tonna csomagolási hulladék képződik. Ahogy az előbb említettem, ezen belül elég nagy arányban növekszik kifejezetten például a műanyag palackok aránya. A csomagolási hulladékok mennyisége nem tavalytól és nem két éve, hanem évtizedek óta nő, a hulladékképződés évi 2-3 százalékos növekedésének az egyik legfőbb eleme ez a tétel.

(14.10)

A visszaváltási lehetőségek megszűnésével a lakosságnál, a fogyasztóknál a jelzett mérték többszörösét jelentő hulladéktérfogat megjelenése látható és várható a továbbiakban is, hogyha itt nem történik változás. Hiszen megtörtént az, hogy az újratölthető csomagolások eldobóval történő felváltása elsősorban - ahogy látjuk ezt a folyamatot - a merev falú, terjedelmes csomagolásokra jellemző. Ezen csomagolások kizárólagossá válása megfosztja a lakosságot a szabad választás lehetőségétől, és teljes mértékben - ahogy ez itt korábban elhangzott - ráhárítja a hulladékkezelés költségeit, vagyis nem érvényesül „
a szennyező fizetö elve.

A nagy tömegű eldobóflakonok, -dobozok külön gyűjtésének igénye mindemellett jelentős mértékben növeli a szelektív hulladékgyűjtő rendszerek kapacitásigényét és a szelektív gyűjtőedények számát. Ez is fontos gazdasági szempont.

Az eldobócsomagolások kizárólagossá válása természetesen eminens érdeke a csomagolóiparnak, hiszen ily módon több tízszer annyi csomagolóeszközt lehet piacra dobni és ezeket értékesíteni. Természetesen ezt a vásárlók több tízszer fizetik meg, valamennyi vásárlás alkalmával.

Magam - és nyugodtan mondhatom azt, hogy nem vagyok ezzel egyedül - egyetértek a környezetvédőknek azon érvével, mely szerint a csomagolóeszközök újrahasználata - ahogy az egyébként a Hulladék Munkaszövetség által, azt gondolom, valamennyi képviselőhöz eljuttatott levélben is áll -, a drága beruházási költség mellett létrehozott környezetkímélő, zárt rendszerű mosóberendezések használata mellett is olcsóbb megoldás hosszú távon, mint az eldobómegoldások. Idéznék még ebből a levélből. “Ekkor még nem is beszéltünk a két rendszer nyersanyag- és energiaigényében fennálló különbségekről. Az a sokszor hangoztatott érv, hogy újrahasználat esetén a göngyölegeket vissza is kell szállítani, gyenge lábakon áll, ugyanis az eldobórendszer mellett saját eszköz- és járműparkkal rendelkező szelektív gyűjtés kell, ami még drágább megoldás. Igaz, ezt részben nem a termelő, hanem a lakosság fogja megfizetni.ö

S még néhány megfontolandó mondat a Hulladék Munkaszövetség leveléből. “A környezetvédők nem követelnek kizárólagosságot a visszaváltható csomagolásoknál, de nem tartjuk elfogadhatónak, hogy csak eldobócsomagolások létezzenek. Környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi érdek és a fenntartható gazdálkodás kialakítását szolgálja ugyanis, hogy végre legyen választási lehetőség a kényelmes, de drágább eldobó-, és az odafigyelést, kezelést igénylő visszaváltható megoldások között.ö Kiemelném ezen gondolatsorból azt az elemet, hogy itt senki nem egy diszkriminatív gazdasági szabályozást szeretne, hanem csak megszüntetni a jelenlegi monopolhelyzetet, és a választás, a piaci verseny lehetőségét kínálni több lehetséges megoldás között.

Elhangzott Kis Zoltán képviselő úr és mások szájából is az a nagyon fontos tény, hogy hulladékgazdálkodási prioritásaink között első helyen a hulladék mennyiségének csökkentése szerepel, második helyen az újrahasznosítása, és csak ezután következik a megsemmisítés. Azt gondolom, hogy ha ezt komolyan vesszük, akkor mindenképpen el kell majd mozdulnunk az eredeti javaslattól abba az irányba, amely a szocialista vezérszónoklatban is elhangzott módosító javaslatokkal leírható.

Még egy nagyon fontos dologról hadd szóljak, ami eddig nem hangzott el ebben a vitában. Környezetvédelmi és gazdasági érvek csapnak itt össze, és sokszor leragadunk egyszerűen a számoknál. Nagyon fontosnak tartom annak kimondását is, hogy egy ilyen jellegű változás talán csak hosszabb vagy középhosszú távon érzékelhető, de nagyon-nagyon fontos szemléletváltást is jelent, és nemcsak a gazdasági szereplők körében, de természetesen ott is. És higgyék el, hogy ezt most nem azért vagy nemcsak azért mondom, mert egy olyan városból származom, Salgótarjánból, ahol meglehetősen komoly üvegipari hagyományok vannak; szóval a gazdaság szereplői körében is komoly szemléletváltozást indíthat el, ha meg tudjuk lépni ezt a nagyon fontos lépést, és a lakosság szempontjából is.

Itt beszélünk mindenféle számokról. Mondjuk el újra azt a számot is, hogy igaz ugyan, hogy ez a hulladékmennyiség, amiről itt beszélünk, az összes magyarországi hulladékmennyiségnek nem éri el a 10 százalékát - a műanyag palackokról beszélünk -, de azért fordítsuk meg ezt a dolgot, és ha már darabalapról beszélünk, akkor mondjuk azt ki, hogy ez egy tízmilliós Magyarországon egy és háromnegyed milliárd darab műanyag palackot jelent az utcákon, az erdőkben, a folyópartokon, sajnos sokszor a vizekben, az aluljárókban, mindenhol.

Amikor a parlamentben hétről hétre beszélünk arról, hogy felháborító az, hogy a Tiszán műanyag palackok ezrei érkeznek, jó részük külföldről egy súlyos környezetszennyezés miatt, és emiatt fel vagyunk háborodva, és a magyar kormány lépéseket foganatosít, hogy a szennyező fizessen, és a külföldről hazánkba érkező műanyag palackok összegyűjtésének, megsemmisítésének a költségeit a határon túli szennyező állja, akkor egyrészt nagyon helyesen cselekszik a kormány. Másrészt viszont ne essünk abba a hibába a zöldterületen, mint amibe szoktunk az állatvédelem területén is, hogy fel vagyunk háborodva, amikor látunk egy súlyos, brutális állatkínzást, és nap mint nap szemet hunyunk afölött, hogy hogyan szállítják a gazdasági haszonállatokat az utcákon.

Ne csak azon háborodjunk fel, hogy ha külföldről... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) - elnézést kérek, még egy mondat, elnök úr -, ne csak azon háborodjunk fel, amikor külföldről ideérkezik több ezer pillepalack a Tiszán, hanem mi magunk, amikor tudunk azért tenni, hogy csökkenjen a majdnem kétmilliárdnyi eldobható pillepalacknyi szemét Magyarország közterein és természeti területein, akkor tegyünk érte. A Szabad Demokraták Szövetsége ezért dolgozik ebben a vitában is.

Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr, és köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu