KOVÁCS TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság ezen bizottsági vélemények ismeretében kezdte meg ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását; természetesen nem mint ezzel a területtel foglalkozó szakbizottság, hanem mint olyan bizottság, amelynek a költségvetési bevételek fölött őrködve ezt a törvényjavaslatot is értékelnie kellett.

Ezen elhangzott vélemények ismeretében a mi bizottságunkban is többféle álláspont fogalmazódott meg. Nem vitatta senki azt az alapelvet, amit itt miniszter úr az expozéjában is már hangsúlyozott, hogy a szabályozásnak az kell legyen a célja egyrészt, hogy kevesebb hulladék keletkezzen, másrészt az, hogy minél többet összegyűjtsenek, és aztán újrahasznosítsanak. Az volt a kérdés, és a vitában is az kapott hangsúlyt, hogy mi a jobb megoldás; az-e a jobb megoldás, ha a bizottság sem tartja általános vitára alkalmasnak, és nem kezdődik meg a parlamentben ennek a törvényjavaslatnak a vitája, vagy pedig az a jobb megoldás, ha megkezdődik a vitája, elhangzik valamennyi kritikai észrevétel és vélemény itt a plenáris ülés keretében, és módosító indítványokkal, amelyre mindkét oldal, az ellenzéki oldal is lehetőséget látott, lehet javítani a törvényjavaslaton. Ugyanis ennek vannak olyan elemei, amelyek ha nem lépnének életbe ebben az évben, az súlyos károkat okozhatna. Ilyen például az a természetes igény, hogy a mobiltelefonokból, illetve a számítástechnikai eszközökből keletkező hulladékok hasznosítása, visszagyűjtése a jelenlegi szabályokban nem szerepel. Tehát gyakorlatilag erről a kérdéskörről is ebben a jogszabályban kell rendelkezni.

A vitában is hangsúlyozódott, hogy sokkal fontosabb az az érdek, hogy megkezdődjön ennek a javaslatnak a vitája. Bízom abban, hogy a következő napokban még egyeztetések lesznek. Mert az is elhangzott, hogy itt az össztársadalmi érdek mellett erőteljes gazdasági érdekek is megjelennek, mindenféle irányból. Azt is támogathatónak tartom, hogy ezeket meg kell próbálni egyeztetni, és mindenki számára elfogadható megoldást találni, mert úgy gondolom, hogy akkor működik megfelelőképpen a jogszabály, ha minden partner, akinek ebben részt kell vennie, megtalálja úgymond a maga érdekeltségét.

Mindezek figyelembevételével a költségvetési bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu