PODOLÁK GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, elég tudathasadásos állapotban ülünk itt, hiszen olyan formákat veszünk fel, amelyhez nem szoktunk hozzá az elmúlt években. Nem vitatkozunk egymással és nem próbálunk ellenérveket használni, hiszen ez egy olyan téma, ami politikailag kellőképpen föltuningolható, és bármelyik oldalról nagy magas labdákat lehetne fölpörgetni, le lehetne ütni, és elég jó demagóg jelszavakat lehetne hozzá illeszteni, és mindenki elmondhatná a saját maga által fontosnak tartott politikai mondanivalót, és ehhez hozzárakhatná a saját maga púderozásához szükséges olyan gondolatokat is, amelyeket a saját választókörzetében nagy büszkeséggel elmondhatna, minden újságban megjelentethetné, és büszke lehetne magára, hogy a parlament falai közé olyan témát hozott be, amely politikailag is hangos.

Nem ez történik a parlamentben. Vajon miért nem ez történik a parlamentben? Itt ülünk egymással szemben, én nem kevesebb, mint hat éve vitatkozom erről a témáról Latorcai, Ivanics, Németh - és sorolhatnám - képviselő urakkal, és olyan kérdésekről vitatkozunk, amelyekben tulajdonképpen egyetértünk. A baj az - én csak hat évre tudok ebben a parlamenti munkában visszatekinteni -, hogy az elmúlt hat évben egyetlenegy érdemi intézkedés, döntés nem született. Számtalan felmérést, tanulmányt láttunk, amely arról szólt, hogy ez az iparág mekkora vesztes a magyar gazdaságon belül, és a magyar társadalomnak azon rétegei, akik ezzel foglalkoznak, milyen veszteségre vannak kárhoztatva a következő években.

Az államtitkár úr részéről elhangzott az, hogy illúziókat ne tápláljunk. Úgy gondolom, hogy ez a vita, amit itt folytatunk, egyelőre arról szól, hogy önmagunkat erősítjük, de aki a szakmával vagy a gazdaságpolitikával foglalkozik, nem hiszem, hogy bármilyen illúziót is táplálna, és erre a legkisebb irányultságot is mutatná. De a realitás talaján valahol el kell jutni odáig, hogy parlamenti inspirációra szülessen meg az a kormányzati döntés, amely alapján kijelölhetjük azt a pályát, ahol a könnyűipar ezen ágának működnie kell. El kell tudnunk dönteni, hogy valóban az-e a politikai kérdés, hogy működtethetünk-e a foglalkoztatáspolitika szempontjából egy olyan ágazatot, ahol a GDP-termelés per főre vetített értéke az egyötödét, egytizedét éri el a húzóágazatoknak. Kell ez vagy nem kell ez? Hozzá lehet tenni ezeket az érveket, hogy mennyibe kerül a felszámolásuk.

Elnézést, én eléggé benne éltem ebben a területben, hiszen egy olyan gyárban dolgoztam, ahol évente 30 komplett ruhagyárat szállítottunk ki a KGST piacaira! Pontosan tudom, hány ruhagyár működött Magyarországon, hány embert foglalkoztattak ott, és pontosan tudom, hány cipőgyár volt, és tudom, hogy a településeken ez mekkora munkaerőt kötött le, hány embernek adott megélhetési lehetőséget, és hányan dolgoztak ebbe bele.

(17.30)

Azt is pontosan tudom, hogy ennek a visszaállítására nincs illúzió, hogy ez bármikor visszaállítható. Ez elvesztette; ugyanakkora veszteséget - ha nem nagyobbat - szenvedett el a könnyűipar, mint a mezőgazdaság, tartunk ott, ahol tartunk. Körülbelül 100-120 ezer embert foglalkoztatnak ezen a sávon, amiről most beszélünk. De el kell tudnunk dönteni, hogy ha ennyit, ezt hosszú távon akarjuk foglalkoztatni, vagy pedig azt mondjuk, hogy 50 ezret vagy 80 ezret és ezt milyen kondícióval, a pályát ki kéne jelölni. Ez tehát több mint egy egyszerű versenyhelyzet, ez a terület az, amit nem lehet belökni a versenyporondra, hanem itt sokkal többről van szó.

Úgy gondolom, hogy a foglalkoztatás területén kell azokat a kedvezményeket megteremteni, amik az EU egyéb országaiban is kellőképpen élnek. Megvannak azok a speciális jogosítványok, amelyeket az önkormányzatoknak lehet biztosítani, az önkormányzatokon keresztül lehet adókedvezményben, egyéb források juttatásában részesíteni őket, és mi ezt pontosan tudjuk, hogy nincs az a ruhaipari cég vagy cipőipari, könnyűipari cég ma Magyarországon, amely közbeszerzésen nyerni képes, amely pályázaton indulni képes, és nyerhet is, mert sajnos a szellemi potenciál is elment erről a területről. Megszűntek a vállalkozásban azok a szakmai területek, amelyek erre képessé tennék. Ha ezt nem teremtjük meg, akkor ezzel komoly gondjaink lesznek a jövőben.

Az a véleményünk, hogy ez nem csak és kizárólag a Gazdasági Minisztérium területe, itt sokkal nagyobb kérdésről van szó. Ez kormányzati döntést igényel, legalább annyira foglalkoztatáspolitikai kérdés, mint gazdasági kérdés. Úgy ítélem meg, hogy ebben eljött az idő, és ha az szükséges, hogy tovább gondolkodjunk közösen a kormányzatnak azon szervezeteivel, akik ebben tenni képesek, akkor ez a parlamenti vita akár el is nyúlhat egy-két-három héttel, de hogy érdemi döntést kell hozni, az egész biztos.

Ahányan itt vagyunk ebben a parlamentben és ahányan ezzel a kérdéssel foglalkozunk, tehát politikai hovatartozásunktól függetlenül, ebben, úgy gondolom, teljes egyetértés van, és én ezt kérném a kormányzattól is, hogy próbáljuk ebben kijelölni a pályát, és olyan döntést hozni itt a parlamentben, ami a működés feltételeit hosszú távon biztosítja. Nem kívánok olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy mi a vám szerepe.

Pontosan tudjuk, mint az életben, termelésben részt vevő vállalatok, hogy hogy kell a vámon a simliket megcsinálni, hogy jön be, nem is ez a kérdés, hogy Kína idehozza a könnyűipari termékeit vagy sem; sajnos most már nem Magyarországra hozza. Mert ha nem ide, hanem fogja, és egyéb más európai országba hozza, onnan már ellenőrizni sem tudjuk, ami jön be a magyar piacra. Még ebben is a megfelelő ésszerűséget kell megtalálnunk. Ebbe az utcába nem is kell nekünk belemenni, hanem úgy gondolom, ez olyan kormányzati döntéseket igényel, aminek az útját kijelölhetjük a parlamentben.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu