ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési és pénzügyi bizottság lefolytatta ezt a vitát, és meglehetősen érdekes helyzet alakult ki, hiszen amikor a bizottság előtt eszmét cseréltünk erről a kérdésről, gyakorlatilag olyan túl sok különbség nem volt a vélemények között. Mégis a vita folyamán azért olyan szempontok kerültek elő, amelyeket meg kellett fogalmaznunk, és emiatt többség gyakorlatilag nem alakult ki a vita folyamán.
Azt tudom elmondani önöknek, hogy szimpátiánkat ott érte el ez a törvényjavaslat, hogy valóban az egy helyes dolog, ha az önkormányzat a saját gondjaira bízott pénzekkel saját maga tud gazdálkodni, és megfelelőképpen képviseli az érdekeit. Ott van az igazi nagy gond véleményünk szerint, ahogy azt az államtitkár úr említette, hogy törvényileg nincs rendesen szabályozva. Tehát a közérdekű közszolgáltatás fogalma tisztázatlan, emiatt nem tartjuk egészen biztosnak, hogy ez a dolog megállhat az Alkotmánybíróság előtt. Ez volt az egyik komoly gondunk.
A másik, hogy mivel igen komoly közpénzek forognak, különösen nagyvárosok esetében, ezért hasznosnak tartjuk a versenyeztetést megcsinálni; ez az egyik része. A másik probléma pedig a vitában ott csúcsosodott ki - és erre nem kaptunk megnyugtató választ -, hogy abban az esetben, ha egy önkormányzat alapít egy céget egy feladat elvégzésére, és közben ez az önkormányzati cég vegyes vállalkozássá alakul át, tehát fix piacról, fix bevételt jelentő piacról van szó, és ebben megjelenik a magántőke szerepe, és ebbe a magántőkébe versenyeztetés nélkül bevonunk állami pénzeszközöket, innentől kezdve nagyon-nagyon vékony jégre téved az az ember, aki ebben a dologban a nevét adja.
Tehát a költségvetési és pénzügyi bizottság úgy foglalt állást, hogy tárgysorozatba veszi ezt a bizonyos törvényjavaslatot, de a szükséges szavazatmennyiség a vita folyamán nem alakult ki. Azt kell mondanom, a vitában sajátos volt, hogy kormánypárti képviselők is a javaslat ellen foglaltak állást. Ilyen módon az ellenzéki képviselőknek nem állt módjukban támogatni ezt a javaslatot. Ilyen módon tartózkodással feleltünk a feltett kérdésre, tehát ez a törvényjavaslat, bár hasznos célokat szolgálna, de semmiképpen sem adhat jogalapot arra, hogy a közbeszerzési törvény egyik igen fontos részét, az önkormányzatok által végzett közbeszerzéseket kivonjuk az ellenőrzés alól.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés