DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Önök ismerik egyértelmű álláspontunkat: a tervezett aranybánya környékén élők egészsége, a kárpáti táj védelme, a Maros- és a Tisza-völgy élővilága miatt azt szeretnénk, ha egyáltalán nem valósulna meg ez a beruházás. Ezt határozottan a román kormány tudomására is hoztuk. De ha mégis megtörténik, akkor ez a bánya ne jelenthessen semmiféle kockázatot Magyarország számára.

Érdekes, hogy a román miniszterelnök is egypár héttel ezelőtt sajtónyilatkozatot tett, amelyben elutasítja a bányanyitást. Hogy idézzem őt: “Csak mese, hogy Verespatak majd kihúzza a szegénységből Romániát. Persze, az arany fontos, de ez az arany máshová vándorol, elviszik az aranyat, és itt hagyják a ciánt.ö - mondta Năstase.

Az elmúlt hétvégén a “Haladó kormányzásö konferencián a román miniszterelnök megerősítette, hogy más irányban kell keresni a megoldást Verespatak térségének gazdasági, foglalkoztatási problémáira, és megegyezett köztársaságunk miniszterelnökével, hogy a két ország az Unió bevonásával hozzon létre közös szakértői csoportot a bánya ügyében, amely a környezeti kérdések mellett a gazdasági összefüggésekkel is foglalkozna. Óriási siker, hogy ez végre román miniszterelnök szájából is elhangzott.

Fontos még tájékoztatnom a tisztelt Házat egy friss környezetdiplomáciai sikerről is, ugyanis az Európai Unióban hónapokon át felléptünk annak érdekében, hogy a bányászati hulladékok kezelésével foglalkozó irányelv az új létesítményeknél a zagyra - türelmi idő nélkül - a korábbinál ötször szigorúbb határértékeket írjon elő.

Emellett személyesen is felléptem az Unió környezetvédelmi főbiztosánál, komoly figyelmet és azt ígérte, hogy ezt folyamatosan figyelemmel kíséri.

Úgy gondolom, ezek a lépések is arról szólnak, hogy elszántak vagyunk az ügyben, a magyar érdekek védelmében. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu