DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nem leszünk pápábbak a pápánál. Így be is fejezhetném, de nyilván részletekre is kíváncsi. A természetközeli szennyvíztisztítókra vonatkozóan nincsenek külön előírások, mivel korábban nem született erre egységes szakmai állásfoglalás, így a technológiai kibocsátási határértékek jelenleg valóban nem tesznek különbséget a szennyvíztisztító telepek sajátosságai szerint. Éppen ezért felülvizsgáljuk ezt a vonatkozó rendeletet.

Várhatóan két-három hónapon belül készül el a módosítás, amelyben azt is tervezzük, hogy a természetközeli tisztítási eljárások kibocsátására differenciáltan állapítsunk meg határértéket. Ezt a folyamatot felvetették olyan szakmai szervezetek is, mint a Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség.

Ezzel lehetőséget lehet majd biztosítani a téli hónapok időszakában enyhébb határértékek alkalmazására, ami jobban összhangban van az egyes EU-tagállamokban is megszokott szinttel.

(15.40)

Maga az ügy egyébként valóban nagyon fontos, és a tárca régóta szorgalmazza és segíti azt, hogy ez az új technológia vagy a múltban kevésbé ismert technológia minél nagyobb mértékben terjedjen el. A KAC- vagy a KÖVICE-támogatásokkal, szakmai irányelveket tartalmazó kiadványokkal ezt a törekvést a továbbiakban is fenn szeretnénk tartani. Mert valóban vannak a betonnak alternatívái, és jóllehet vannak a szennyvíztisztításnak igen modern, high technek számító megoldásai; nem tudom, mennyien ismerik azt például, hogy a világ egyik legfejlettebb szennyvíztisztítási technológiája, a membrántechnológia éppen Magyarországon rendelkezik egy világszínvonalú gyárral Oroszlányban, és Oroszlány városában ez az új technológia fogja nemsokára tisztítani a város szennyvizét.

De valóban igaza van, szükséges a módosítás, és meg is tesszük. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu