KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt napok mutatják, hogy egyelőre nem csitul a vita a privatizáció körül, sem az eddigi megítélését illetően, sem pedig a jövőbeni lehetőségeit illetően. Engedjék meg, hogy először általánosságban mondjam el a véleményem a dologról, ugyanis fontosnak tartom minden alkalommal leszögezni, hogy az 1988-90-ben elindított változásoknak a gazdaságra vonatkozó részét nem tudtuk volna végrehajtani anélkül, hogy valódi működő tőkét vonunk be a magyar gazdaságba. Emlékezzünk vissza, hogy az állami tulajdonban lévő vállalatok által előállított termékek nem voltak sehol eladhatóak, mert elavultak voltak, elavult volt a technológia, mert a korábban összeomló piac helyére új piacot nem találtak maguknak, és igenis, ezt a helyzetet oldotta meg a magánosítás, a privatizáció, mert ennek a következményeként munkahelyeket tudtunk megőrizni, technológia jött be az országba, beruházások történtek annak érdekében, hogy magasabb színvonalú termékeket állítsunk elő. Ráadásul a befektetők behozták a piaci lehetőségeket is, és ez is hozzájárult a gazdaság problémáinak fokozatos megoldásához. Végül is, tisztelt képviselőtársaim, működő tőke jött be az országba, amelyik azóta is itt hasznosul a magyar gazdaságban.
Lehet mondani persze, hogy igazságtalan a privatizáció, merthogy a hétvégén megjelent egy hirdetés is ezzel kapcsolatban, ami valótlan és félrevezető állításokat is tartalmaz. Csak például ha igazságtalan privatizációról beszélünk, ne felejtsük el, hogy akkor a magyar gazdaságnak működő tőkére volt szüksége, ezért volt fontos, miután nem volt Magyarországon megfelelő mennyiségű tőke, ami rendelkezésre állt volna, és miután az állam képtelen volt a vállalatait ilyennel ellátni, hogy feljavítsa őket, ezért volt szükség a privatizációra, működő tőke bevonására külföldről is.
Hozzáteszem, hogy ezzel együtt is történt a kisbefektetők részére is privatizáció, hiszen több százmilliárd forintnyi vagyonelemet, az összesnek egyébként durván 25 százalékát ilyen módon értékesítettük, ráadásul ennek mintegy 60 százaléka hazai kisbefektetők birtokába került. De meg kell állapítanunk azt is, hogy ez nem mindig célravezető megoldás.
(13.40)
A magyar mezőgazdaság lényegében kisbefektetők részére lett privatizálva, és nézzük meg, hogy ennek következményeként a mai napig milyen problémákkal kell szembenézni. A népszavazási kezdeményezés maga populista, káros, ellentétes a rendszer lényegével és azokkal a folyamatokkal, amelyeket elindítottunk. Az ilyen módon alátámasztott népszavazási kezdeményezés pedig - mint ahogy ezt a hirdetés tartalmazza - félrevezeti azokat, akiknek a támogatását meg akarja nyerni.
Még ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, az is érdekes, hogy milyen új szempontok merültek fel a Fidesznél a privatizáció ellenében, elfeledkezvén arról, hogy milyen is volt a hozzáállásuk az előző kormányzati ciklusban, hatalmi pozícióban. Most azt mondják, hogy ne privatizáljuk a postát - megjegyzem, nincs ilyen szándék, a posta egyelőre még nem érett meg a privatizációra -, miközben amíg kormányon voltak, kivitték a posta egyik leglényegesebb feladatát, a pénzkezelést, pénzszállítást, ami több tíz milliárd forintos üzlet, úgy, hogy semmilyen pályázat nem volt, lényegében lenyúlták magánkézre. Vagy megkérdezhetném, ha ennyire aggódnak a privatizáció átláthatóságáért, akkor vajon mi történt a tizenkét állami gazdasággal, hol volt ott verseny, hol volt ott pályázat, és vajon kik annak a valódi tulajdonosai. Hiába nézek önökre, most nincsenek a teremben. (Derültség a kormánypárti oldalon.)
Végül is, tisztelt képviselőtársaim, a cél világos. A Fidesz egész egyszerűen bajban van - ez már hetek-hónapok óta megfigyelhető (Derültség a Fidesz soraiban.); azzal azért nem értek egyet, hogy már nevetségessé vált, képviselőtársaim, de kétségtelen, hogy bajban van (Taps a kormánypárti oldalon.) -, ezért aztán kellett valamit találni, amivel megkísérelhetik magukhoz ragadni a kezdeményezést. Nade, tisztelt képviselőtársaim, megér ez ennyit? Megér ez annyit, hogy félrevezessék az embereket, hogy demagógok legyenek, hogy populisták legyenek, és hogy ártsanak Magyarországnak? Ez a kérdés, tisztelt képviselőtársaim.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés