PICHLER IMRE (MDF): Köszönöm szépen a válaszát, miniszter úr. Azt hiszem, hogy az új seprű jól seper, ezt szokták mondani, de ebben az esetben mégsem áll ez fönn, hiszen olyan konszolidációs hitelről tájékoztatott most, ami megtörtént. Bizottsági ülésen én elmondtam szintén a miniszter úrnak, hogy a szigetvári kórház esetében is ráadásul vissza nem térítendővé változott a konszolidációs hitel, de sajnos nincsenek meg azok a határozatok ezekben a szerződésekben, amelyek mégiscsak helyretennék ezeket a kormánybiztosokat. Azt is említettem, hogy ez a kormánybiztos a 132 millió forintból elvitt 128 millió forintot. Ez olyan, mint ha az egyik zsebébe beletenné, a másikból kivenné. Tehát én úgy gondolom, hogy az új seprűnek nagyon jól kell söpörni ahhoz, hogy egyáltalán ezek a klinikák megmeneküljenek a csődhelyzettől.

Köszönöm.

(16.00)

Forrás: parlament.hu