BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Örülök a mai vitanapnak, hiszen jólétről, jóléti rendszerekről tárgyalni, beszélgetni igazán közel álló téma a szociáldemokratákhoz.

(10.30)

Örülök annak, hogy e téma fontosságát ellenzéki képviselőtársaink is felismerték, így a mai vitanap az ő kezdeményezésükre jött létre. Remélem, hogy ez a kezdeményezés egyúttal egy szemléletváltás kezdete is, az elmúlt évek, hetek kritikái után itt az ideje a javaslatoknak, hölgyeim és uraim. Ebben a reményben mondanék néhány szót én is a jólétről, arról, hogyan is állunk Magyarországon ma a jólét területén.

Tettünk már egy kis kirándulást Dunaújvárosba, tegyünk egy kirándulást most Kispestre is. Ha képviselőként és ott élő emberként sétáltam Kispest utcáin, az elmúlt években épülő házakat, lakóparkokat, gyarapodó üzletsorokat, szépülő játszótereket, jól öltözött fiatalokat láttam. Ha beültem a fogadóórámra, jöttek hozzám az emberek gondjaikat sorolni, középkorú vagy idősebb embertársaink, kispestiek, akiknek kevésbé megy jól, kevésbé jól öltözöttek. Így vagyunk mi ezzel negyvenesek, ha van egy kis pénz a ruhára, kamaszodó gyerekeinkre költjük, mert gyorsan kinövik, vagy huszonéves gyerekeinknek segítünk ebben, mert szeretnek jól, csinosan öltözködni. Magunkra ezen a téren már egy kicsit kevesebbet költünk, és ha a nyugdíjasokat nézzük, akkor azt tapasztaljuk, addig járnak egy-egy ruhában, míg le nem kopik róluk. A fogadóórára bejövő kispestiek gondja számukra a legfontosabb gond. Sokuk számára ez a gond talán még az ország gondjainál is fontosabb gond.

Mi itt, az ország Házában rendszerint és méltán, hiszen ez a kötelességünk, az ország gondjairól beszélünk. Azt mondjuk, GDP, és sokat vitatkozunk róla; azt mondjuk, hogy bruttó hazai össztermék, és sokat vitatkozunk róla. De amikor mi GDP-t mondunk, akkor tudnunk kell, hogy az emberek munkájuk gyümölcsére gondolnak és az árukra a boltban, amelyek között válogatnak, megnézik az árcédulákat, és aztán van, amit betesznek a kosárba, és van, amit visszatesznek a polcra. Mi azt mondjuk, hogy foglalkoztatottság, és méltán vagyunk arra büszkék, hogy sokkal több ember dolgozik ma Magyarországon, mint 2002-ben az Orbán-kormány idején dolgozott, de az egyes emberek számára a saját munkahelyük sorsa a legfontosabb, azt féltik, és nem egy másik város másik munkahelyét. Amikor mi nemzeti jövedelemről beszélünk és vitatkozunk, akkor az emberek bizony a fizetésükre gondolnak, és amikor mi nagy ellátórendszerekről beszélünk, az emberek a nyugdíjukra gondolnak, és arra, hogy szolgál az egészségük.

Kispesten nemrég egy felmérés készült, egy szociális témájú felmérés, ebből idéznék most néhány számot. A felmérés a 18-59 évesek közötti korosztályt térképezte fel, és e felmérés számai szerint Kispesten egy család átlagos havi nettó jövedelme 160 ezer forint. Nagyon sok helyen az országban ez egy szép szám lenne, de azt is tudnunk kell, hogy Kispesten a családok 40 százaléka kevesebb mint 100 ezer forintból gazdálkodik havonta. Ez már elgondolkodtató szám. Örvendetes, hogy a felmérés szerint a kispestiek több mint 70 százaléka rendelkezik munkahellyel. Ez egy olyan szám, amire akár az Európai Unió átlagos adatait tekintve is büszkék lehetnénk. És mégis, amikor megkérdezték az embereket Kispesten, hogy mely gondokat tartják a legnagyobbnak, akkor azt válaszolták leggyakrabban, hogy a szegénységet és a munkanélküliséget.

Mi ennek a látszólagos ellentmondásnak az oka? Az egyik nyilván a félelem, hiszen féltjük egzisztenciánkat. Azt is meg kell mondanom, hogy több ellenzéki képviselőtársunk a félelmek terjesztésében aktív szerepet játszott, hiszen ott is a gazdaság válságáról beszéltek, ahol ennek nyoma sem volt. De a másik oka a félelmeknek, hogy talán érdemes lenne korszerűbben számolnunk a szegénységet. Európában ezt úgy számolják, hogy ahol a közvetlen megélhetésen túl egy családnak nem jut ideje színházra, nem jut ideje és pénze nyaralni menni, nem jut elegendő pénze jó ruhákat vásárolni, szórakozni, üdülni, ott ezt a családot szegénynek tekintik. Ha ebből a szempontból nézzük a hazai családok zömét, akkor bizony azt kell látnunk, hogy a hazai családok nagyon jelentős számban ma még nem tudnak annyit költeni nyaralásra - nem is biztos, hogy el tudnak menni nyaralni -, amennyit szeretnének, nem tudnak annyit költeni színházra, mint szeretnének, nem tudnak annyit költeni könyvre, utazásra, mint szeretnének.

Ha a helyzetet nézzük, akkor két megállapítást kell mindenképpen tennünk. Az egyik: ebben a helyzetben a rendszerváltás óta még soha kormány nem tett annyit a jólét felé, mint a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormány. (Dr. Áder János: Ez hazugság!) Ez az egyik tézis. Csak néhány számot ennek alátámasztására: a reálbérek, tisztelt frakcióvezető úr, az elmúlt időszakban, az elmúlt két évben 25 százalékkal növekedtek. Az önök kormányzásának első évében 4 százalékkal nőttek a reálbérek. Ez nem hazugság, tisztelt képviselőtársam, hanem pontos szám, egy olyan tény, amely önnek lehet, hogy rosszulesik, de attól még igaz. Ezen belül nézzük meg a minimálbért meg a lakástámogatásokat! Hiszen a bérek alakulásában a minimálbéreknek komoly jelentősége van.

Nézzük meg a két kormány különböző magatartását! Önök azt mondták, hogy növekedjenek a minimálbérek, de jól megadóztatjuk őket. Pontosan ezt tették, amikor a legalacsonyabb jövedelműek adóit rögtön, kormányzásra kerülésük évében megemelték, ugyanakkor kötelezővé tették a minimálbér megemelését, magyarán: önök bezsebelték az adóbevételeket, miközben a vállalkozásokkal kifizettették az emberek fizetését. (Dr. Áder János: Ez megint csak hazugság!)

A mi kormányunk pontosan fordítva indult el ezen az úton, azt mondta, hogy a minimálbér egy olyan kérdés, amiről meg kell egyezni, mert nem veszélyeztethetjük a versenyképességet, nem mi akarunk keresni rajta, nem a vállalkozókkal fizettetjük meg, hanem úgy emeljük az emberek nettó fizetését, hogy eltöröljük az ezt terhelő adót. Pontosan ezt tettük, ezért emeltük a nettó minimálbért úgy, hogy az adókat töröltük el, és nem pedig úgy, hogy kötelezővé tettük - a gazdaság versenyképességét rontva egyébként - ezt a vállalkozók számára.

Ha megnézzük, hogy milyen adórendszereket vezettünk be, akkor azt látjuk, hogy miközben önök a legszegényebbeket adóztatták, magasabb mértékben, mint korábban, olyan adókedvezményeket vezettek be, amelyeket azok tudtak igénybe venni teljes mértékben, akik a legjobban kerestek az országban. Ha megnézzük a családtámogatási rendszerek különbözőségét, akkor míg mi az úgynevezett szocpol támogatást, a lakásépítési támogatást 30 százalékkal emeltük, ezzel egy olyan rendszer irányában mozdultunk el, amely reményt ad a kevés keresetű fiataloknak is arra, hogy az első lakásukat megvásárolhassák, addig önök olyan lakástámogatási rendszert vezettek be és üzemeltettek, amely minél több állami támogatást adott akkor, minél gazdagabb volt valaki, aki ezt igénybe vehette. Ez valóban nagyon komoly különbség, és olyan filozófiabeli különbség, amelyről érdemes vitatkozni, hogy miért is csinálták önök így, és arról is, hogy miért jó úgy, ahogy mi csináljuk.

Ha megnézzük a családi pótlékot, amely az önök kormányzása idején nem emelkedett, akkor azt látjuk, hogy 20 százalékkal emelkedett. Ha megnézzük a nyugdíjak reálértékét, akkor azt tapasztaljuk, hogy a nyugdíjak reálértéke a Medgyessy-, Gyurcsány-kormány első két évében 17 százalékkal nőtt, miközben az önök kormányzása idején 4,5 százalékkal nőtt ez az összeg. (Dr. Áder János: Ez is hazugság! Hihetetlen!)

Képviselőtársam! Vegye elő a tényeket ahelyett, hogy közbekiabálna, és olvassa el őket! Figyelmesen fogom önt is hallgatni. Udvarias ember vagyok, és ha még lehetnek igényeim e tisztelt Házban, kedves frakcióvezető úr, akkor talán nem nagy igény ezt öntől is elvárni. Azzal is tisztában vagyunk, hogy még mindig sok a tennivaló, mert ahogy elmondtam, míg az egyik megállapítás az, és a tények ezt támasztják alá, hogy még soha kormány ennyit nem tett a jólét érdekében, az is igaz, hogy ha bármilyen összevetésben európai átlaghoz hasonlítjuk magunkat, az emberek vágyaihoz hasonlítjuk a lehetőségeinket, akkor meg kell állapítanunk, hogy a helyzet bizony még nem rózsás, még számos a tennivaló. (Soltész Miklós: Ha sokszor mondjátok, még el is hiszitek.)

(10.40)

Abban a reményben jöttem ma ide, hogy önök ehhez ma egy komplett javaslatsort fognak letenni az asztalra.

Hölgyeim és Uraim! Várjuk a javaslataikat. Csak bátran!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu