DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Nagy és közös a felelősség, de van lehetőség. Így foglalnám össze az elmúlt két és fél esztendő történéseit és a jövőbe vetett hitemet az egészségügy szakmai és szakmapolitikai vonatkozásában.
A Medgyessy-kormány az egészségügy több területén jelentős és sikeres lépéseket tett a válságjelenségeket mutató magyar egészségügy konszolidálása érdekében. A gazdasági lehetőségek határait feszegetve, de nyilvánvalóan nem bepótolva a több évtizedes lemaradást és kielégítve minden jogos orvosszakmai elvárást, bővültek az egészségügy anyagi forrásai. 2002-ben és 2003-ban 150, majd 170 milliárd forinttal nőttek az egészségügyre fordítható közkiadások, két és fél év alatt a kétéves költségvetés eredeti, 2002. évi előirányzatához képest összességében mintegy 55 százalékkal, 430 milliárd forintról 665 milliárdra.
2002 szeptemberében a 400 százalékos béremelési ígéret helyett valós, 50 százalékos béremelésre került sor. Ennek megfelelően egy húsz éve dolgozó szakápoló fizetése 2004-re bruttó 56 300 forintról 86 800 forintra, egy fiatal szakorvosé 71 100 forintról 127 200 forintra, míg a húszéves munkaviszonnyal rendelkező szakorvosé 91 200 forintról 163 200 forintra emelkedett. Az egészségügyi dolgozók ezt a béremelést értékelik, ugyanakkor egy további bérfelzárkóztatási program első lépéseként várják a mielőbbi folytatását.
A gyógyítás feltételeit is számos intézkedés javította és fogja is javítani. 2002-ben a kormány a költségvetés módosításával 50 milliárd forinttal egészítette ki az egészségügyi intézmények finanszírozását. 2002 végén mintegy 3 milliárdos keretből sikeres adósságkönnyítési program indult a súlyosan eladósodott kórházak megsegítésére. Az Európa-terv részeként megkezdődik 12 önkormányzati kórház rekonstrukciója, összesen 20 milliárdnyi állami támogatással. Folytatódik, majd 2006-ra befejeződik a Honvéd Kórház rekonstrukciója is.
2003-ban 2 milliárd forintos költségvetési keretből elindult egy gép- és műszerprogram, mely önkormányzati és magánforrások bevonásával 15 milliárd forintnyi radiológiai és intenzív terápiás eszköz beszerzését teszi lehetővé. Folytatódik a mentőszolgálat, a sürgősségi betegellátás fejlesztése, a műszercsere és a gyógyítás kulturált körülményeit biztosító komfortosítási program.
Az egészségügyi fejlesztési hitelprogram mintegy 40 milliárdos célkitűzéseit, nevezetesen, az egészségügyi kis- és középvállalkozások fejlesztését, a járóbeteg-ellátás privatizációját, az egészségügyi dolgozókból alakult társaságok tulajdonszerzését a Fidesz népszavazási kezdeményezése veszélyeztetheti. Ugyanakkor kedvező és reális esély, hogy az irányított betegellátási modell tapasztalatait felhasználva, a regionalitás elvére és majdani gyakorlatára támaszkodva uniós pályázatok révén mintegy 22,6 milliárd forintnyi egészségügyi infrastruktúra-fejlesztés valósulhat meg az elmaradott régiókban.
Mérsékeltük és mérsékeljük a betegek gyógyszerköltségeinek növekedését. 2002 nyarán a Medgyessy-kormány 46, majd év végén újabb 10 milliárddal emelte a korábban hamis inflációs prognózissal megtervezett gyógyszer-támogatási keretet a tényleges felhasználásra, 200 milliárd forintra. A 2004. évi eredeti gyógyszer-támogatási előirányzat 239 milliárd forint, amely 56 százalékkal több a 2002. évinél.
A betegeket és az egészségbiztosítást terhelő gyógyszerkiadások ütemének csökkenése érdekében a kormány 2004-ben 180 napra 15 százalékkal csökkentette a gyógyszerárakat, miközben tartós megállapodásra törekedve a gyógyszergyártókkal azt sikerült elérni, hogy az utóbbiak hozzájárulásukkal is mérsékeljék a gyógyszerkiadások növekedésének az ütemét. Az egyre modernebb és sokszínűbb gyógyszerpaletta kormányzati színezettől függetlenül is jelentős kiadásnövelő tényező, így nem meglepő, hogy 2005-re 284 milliárdos a gyógyszer-támogatási előirányzat-tervezet.
A népegészségügy, a megelőzés területén meg kell említeni a népegészségügy tízéves akciótervét, az elfogadott Johan Béla programot, az emlő-, a csontritkulás-, a méhnyakrákszűrést és számos egyéb prevenciós programot.
Összességében tehát elmondható, hogy a rengeteg égető probléma jelentős részét legalább részben sikerült orvosolni, másrészt a további teendők vonatkozásában is vannak konkrét, előremutató kormányzati elképzelések.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés