DR. GÖNCZ KINGA gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt két év magyarországi történelmének legfontosabb eseménye volt az európai uniós csatlakozás. Ez ma még nem hangzott el, de azt gondolom, hogy mindenképpen szót kell ejtenünk róla. Ennek nagyon sok szociálpolitikai vonatkozása van, és a szociálpolitikai terület sikeresen vette ki a részét a csatlakozásból. Hogy eljutottunk idáig, abban nagyon nagy része volt a köztársaság polgárainak, a korábbi kormányoknak, de azt hiszem, hogy nagyon nagy része volt a Medgyessy-kormánynak is, hogy idáig eljutottunk.
2003 során az Európai Bizottság munkatársaival közösen készítettük el a közös memorandumot a társadalmi befogadásról. Ez a dokumentum decemberben aláírásra is került. Mindegyik csatlakozó ország elkészítette aztán ehhez csatlakozóan a nemzeti fejlesztési tervét, azt a tervet, amely összefoglalja azokat a teendőket, amelyeket a társadalmi kirekesztés elleni területen szeretne a következő években 2006-ig megtenni, végigvinni. Ezeket a nemzeti fejlesztési vagy cselekvési terveket a tagországok értékelik, mindegyik cselekvési tervet másik két tagország, és hadd mondjam el, hogy a magyar cselekvési terv nagyon pozitív visszajelzéseket hozott, úgy tekint rá az Európai Unió, az Európai Bizottság, mint egy most már teljes jogú tagország jó minőségű, nagyon jó cselekvési tervére. Ez azért különösen fontos, mert ez lesz az az irányvonal, aminek a mentén a következő két évben tovább kell lépnünk.
Magyarország tehát nemcsak diplomáciai aláírásokban csatlakozott az Európai Unióhoz, hanem része vagyunk a lisszaboni folyamatnak, amelynek a társadalmi kohézió, az összetartó társadalom kiemelt területe, ez a cselekvési terv ennek az összefoglalása is. Ugyanilyen fontos társadalmi-gazdasági területen is a fenntartható fejlődés, az élethosszig tanulás, a több és jobb munkahely elérése a gazdasági fejlődés mellett, a versenyképes gazdaság mellett.
El kell mondanunk azt is, hogy itt az elért eredményeink a saját eredményeink. Az Európai Unió ezen a területen nem direktívákat fogalmaz meg, hanem a nyitott koordináció módszerével dolgozik, közös értékek, közös irányelvek fogalmazódnak meg, és minden ország a saját területére vonatkozóan fogalmazza meg a tennivalókat, a célokat és a megteendő lépéseket.
(10.20)
Talán két olyan szociális eredményt kell kiemelnem, amely nem közvetlenül a szociálpolitika területéhez tartozik, a kormány egészének eredménye, mégis nagyon nagy mértékben befolyásolta az emberek életfeltételeit, életkörülményeit az elmúlt két évben. Az egyik az adópolitikai változások területe. Az eddigi adócsökkentési mértékek ugyan látszólag csekélyek voltak, mégis olyan jelentős belső átcsoportosítást jelentettek, amely csökkentette a jövedelemfüggő egyenes adók arányát, és növelte a közvetett, főképpen a fogyasztáshoz, tulajdonszerzéshez kötődő elvonások arányát. Ez azért fontos, mert jobban megéri dolgozni, mint korábban, kevésbé hatnak az adórendszer munka és teljesítmény ellen ösztönző hatásai. Tudjuk, hogy az Európai Uniónak is nagyon fontos alapelve - mi is követjük ezt, Csizmár Gábor miniszter úr beszélt is erről - az érje meg dolgozniö alapelv, hogy a társadalmi befogadásnak, integrációnak nagyon fontos alapelve, hogy minél többen vegyenek részt a munkaerőpiac adta lehetőségekben.
A másik ilyen nagyon fontos lépés volt, hogy jelentősen csökkent az alacsony béreket terhelő elvonások mértéke, adómentes lett a minimálbér. Mentesülnek az egészségügyi hozzájárulás befizetésétől a munkába visszatérő kismamák, az idősebb munkanélkülieket újból alkalmazó munkaadók. Ez statisztikai módon is kedvezőbbé tette a munkaerő-piaci hátrányokkal küzdők visszatalálását a munkaerőpiacra és ez mérhető jelentőségű is. Hivatalos munkakeresőkké válhattak, akik korábban inaktívként nem voltak jelen a munkaerőpiacon.
Jelentős változás volt a közalkalmazotti bérrendezés, béremelés. Érdemes megemlíteni ennek azt az összefüggését, hogy ez nagymértékben egy nőibér-emelés volt, tehát a nők munkaerő-piaci helyzetét, életkörülményei javítását is jelentette. Tudjuk, hogy a közalkalmazotti szférában pedagógusként, szociális munkásként, egészségügyi dolgozóként nagyon sokan dolgoznak nők. Mérhető eredménnyel járt ez. A szociális és gyermekvédelmi területen az elmúlt években 7,5 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma - hosszú-hosszú évekig stagnált ez a létszám - és 30 százalékkal nőttek a bruttó bérek az elmúlt évben. Tudjuk, hogy nagyon alacsonyak voltak korábban a fizetések. Ez azt is jelenti, hogy megszűnt a korábbi krónikus létszámhiány. Ugyan tudjuk, hogy jó lenne, ha még magasabb fizetéseket tudnánk adni ebben a nagyon nehéz szférában, de azért ez jelentős elmozdulást jelent. Azt is jelenti, hogy az üres álláshelyek betöltésre kerülnek, vannak új jelentkezők akkor, ha állást hirdetnek ezen a területen.
A szociális jövedelmi programok területén, azt hiszem, az volt a legfontosabb változás, hogy kiszámíthatóan történtek az előrelépések, nem ad hoc módon. A nyugdíjak emelése területén hosszú évek után először emelkedtek úgy a nyugdíjak, ahogy az a törvényben meg van határozva. A kormány rendezte a korábbi, felhalmozott adósságokat is az egyszeri nyugdíjemeléssel, illetve kiegészítéssel. A 13. havi nyugdíj ütemezett bevezetése szintén ugyanilyen kiszámíthatóságot jelent, és azt hiszem, a mostani környezetben, társadalmi környezetben nagyon fontos a kiszámíthatóság, különösen az idősek esetében, hogy tudják, mire számítsanak.
A családok élethelyzetének javítása területén szintén nagyon sok lépés történt. Családipótlék-emelésről ma itt már volt szó, a szociálpolitikai kedvezmények megemeléséről szintén. Tudjuk, hogy a lakhatáshoz jutás, a lakhatás biztonsága kiemelt jelentőségű az emberek biztonságérzete szempontjából.
Beszéltünk róla többször, de talán nem került át még eléggé a köztudatba, hogy a lakásfenntartási támogatás normatívvá tétele milyen mértékben segítette a lakhatás biztonságát. A 2004. évben az előző évekhez képest körülbelül 100 ezer családdal több jutott hozzá a lakásfenntartási támogatáshoz. Ennek az összege két és félszeresére emelkedett, a minimális összege ennél magasabb lehet, de alacsonyabb most már nem lehet. A központi költségvetés 90 százalékkal járul hozzá az önkormányzatok költségvetéséhez ezen a területen. Ez azt is jelenti, hogy nem kerülnek a családok olyan helyzetbe, hogy az önkormányzat forráshiánya miatt ne kapják meg ezt a lakásfenntartási támogatást.
Ez azt is jelenti a továbbiakban, hogy ez a 100 ezer család nem fog bajba kerülni a következő időszakban, a közüzemi díjak kifizetésekor nem kell attól félnie, hogy elvesztheti a lakását. Elindult ebben az évben az adósságkezelési szolgáltatás, már száz településen működik. Tehát akik korábban felhalmoztak adósságokat, ők is elkezdhetnek megszabadulni ettől.
A szociális szolgáltatások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak a pénzbeni ellátások területén tudjunk előrelépni, hanem személyes segítséget is kaphassanak a családok. Ezt elkezdtük a kistelepülésekre vinni. Szeretnénk, ha a családok segítése a közeljövőben még nagyobb erővel tudna megtörténni, akár fogyatékos családtagot lát el valaki a családban, akár gyereket nevel, akár idős családtagot gondoz otthon, akár pszichiátriai beteg van a családban.
Néhány szót szólnék még arról, ami látszólag csak lazán tartozik ide, de azt hiszem, nagyon fontos ahhoz, hogy élhető legyen az élet, és az emberek közérzete jó legyen. Egy településen, egy közösségben nagyon fontos az, hogy a civil szervezetek hozzá tudjanak járulni a gondoskodáshoz, a szolgáltatásokhoz. A Civil Alap megnyitásával, bevezetésével 7 milliárd forint jut ebben az évben a civil szervezeteknek. Azt szerettük volna elérni ezzel, hogy stabil legyen a működésük. Megint a stabilitás, a kiszámíthatóság nagyon fontos ezen a területen, hogy ők maguk aztán tovább tudjanak segítséget nyújtani azoknak, akik rászorulnak erre.
Néhány szót szólnék a hajléktalanok helyzetéről. Ez is egy olyan probléma, amit 15 éve viszünk magunkkal. Az előző évben 30 százalékkal emelkedett az a normatíva, amit a hajléktalan-ellátó intézmények kapnak meg. A hajléktalan emberek egészségügyi ellátása területén nagyon nagy előrelépés történt, 24 órás szolgáltatás van most már mindegyik régióban, lábadozók nyíltak, nem az utcára kerülnek kórházi kezelés után a hajléktalan emberek. Most indítjuk el azt a fejlesztést, ami a kivezető utakról szól, és az utcán élők személyre szóló segítéséről szól a közeljövőben.
Szintén nagyon fontos, kevésbé látható, de nagyon lényeges, hogy az európai uniós források is elkezdték ezeket a fejlesztéseket szolgálni, és nagyon nagy mértékben tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek jobban élhessenek ebben az országban. Nagyon fontos, hogy együtt gondolkozzunk az európai uniós forrásokról és a hazai forrásokról. Ebben az évben ez is megtörténik.
A család és a munkahely összeegyeztethetőségét segítendő nappali ellátó intézmények fejlesztése indult el nagyon sok területen európai uniós forrásokból, amihez a megfelelő normatívát, normatívaemelést a hazai költségvetés biztosítja.
Akkor tehát, ha arról beszélünk, hogy milyen is az élet ebben az országban, azt hiszem, együtt kell látnunk ezt a képet, a szociálpolitikai intézkedéseket, bérintézkedéseket, nyugdíjintézkedéseket. Ezek együtt szolgálják azt, hogy kellemesebb, jobb legyen ebben az országban élni. Tudjuk, hogy jó lenne, ha közelebb lennénk az európai uniós átlagokhoz. Azt hiszem, ez egy nagyon egészséges türelmetlenség is, ami ma az emberek körében tapasztalható. Azzal, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, elindult az is, hogy a fejlettebb országokhoz hasonlítjuk magunkat, mégis történelmi jelentőségű, hogy most, a világ fejlettebb, békésebb, gazdaságilag erősebb részéhez tartozunk. Azt hiszem, ez a magyar történelem kiemelkedő jellegű eseménye.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés