DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor a tisztelt ellenzék javasolta ezt a vitanapot, akkor azt fogalmazta meg, hogy miután feltehetően nagy a jólét, erről vitatkozni kell. Aztán a vita nem túl jól sikeredett, már csak azért sem, mert nem a tények alapján folyt a vita.
Azt természetesnek tartom, hogy minden pártnak van egy víziója a jövőről; ezek nem kell hogy megegyezzenek, sőt, jó is, hogy így van. Bevallom, az engem kicsit meglepett, hogy a múltról is van víziójuk ezek szerint a különböző pártoknak, mert más tényeket láttunk. De még valami, ami a számon kérő stílust illeti. Én természetesnek tartom azt is, hogy az ellenzék számon kéri a kormányon az ígéreteit, azt, hogy az ország érdekében cselekszik-e. De nem mindig a hangnemen van a hangsúly, azt gondolom, és nem az a lényeg.
A véletlen hozta, Lengyel képviselő úr eltévesztette, úgy gondolta, hogy nemzeti operánkban Bánk kérte számon, hogy illik-e ez. Ezt Gertrudis tette, azt mondja Bánknak: illik ez, becsület ez? De Gertrudisnak nem volt igaza, tisztelettel, azért erre is gondoljunk, itt egész másról van szó. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Tehát amikor számon kérjük a másik félen azt, hogy mit tesz, akkor én javasolom a tények tiszteletét. A tények, az adatok tisztelete nélkül borzasztó nehéz vitatkozni, vagy hozzáteszem, nem is érdemes. Tehát azt vélem, helyesebb lenne, ha tiszteletben tartanánk ezeket a tényeket.
És végül is tulajdonképpen, akik ebben az országban élnek, azok nem a jóléti programokra vágynak, hanem egyszerűen jólétben szeretnének élni. Mégpedig nem majd sok év múlva, hanem most. Azt hiszem, ez érthető és elfogadható. Azaz egy kormánynak egyszerre kell gondolni a jelenre és a jövőre. Úgy kell egyensúlyoznia, hogy amit ma megadhat, azt adja is meg, de ne a későbbi nemzedékek rovására, és azt gondolom, ez nagyon lényeges tétele a köztársaság kormányának. Mi nem a jövő rovására szeretnénk, ha jobban élnének az emberek, de ennek alapján szeretnénk a nagyobb igazságosságot. De nagyon kár, hogy megpróbálják eltagadni azt, hogy ma jobban élünk, mint tegnap, merthogy ez vitathatatlan.
Hogyan is mérjük a jólétet? Hány embernek van munkája, mennyien jutnak tisztességes bérhez segély helyett, hány család tudott otthont teremteni, az állam mennyire telepszik rá az emberekre, vállalkozásokra, mennyit hagy náluk abból, amit megtermeltek, és mennyit von el, hogyan támogatja a családokat, biztosítja-e számukra a feltételeket a gyermekneveléshez, a kiegyensúlyozott élethez? És amikor a statisztikai adatokat nézzük, akkor nem ezek a legfontosabb mérőszámok, de amikor otthon, családi körben beszélgetünk, akkor elsősorban erről esik szó, ha a napi megélhetést vesszük számba.
Ezért 2002 óta a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány egyaránt a munkahelyteremtést tartja a legfontosabbnak. Mindenkinek, aki dolgozni akar, legyen munkája, tisztességes megélhetéshez jusson. És két év alatt mintegy 40 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami most már megközelíti a 3 millió 900 ezret, és ez nagyon lényeges dolog, azt gondolom. Elsősorban a magángazdaság teremtett több új munkahelyet, köszönhetően annak, hogy gyorsult a gazdasági növekedés, javult a vállalkozók számára a piaci környezet, és ezt a piaci környezetet a kormány teremti meg. Ugyanis a kormány továbbra is arra törekszik, hogy minél több munkahelyet teremtsen annak érdekében, hogy egyre többen keressenek egyre többet.
A parlamentnek beterjesztett adótörvények egyébként pontosan ilyen szellemben készültek, és ennek megfelelően tervezte a kormány a jövő évi költségvetést is. A javaslatok szerint támogatást kapnak a foglalkoztatottak számát növelő vállalkozások. Mivel vannak olyan rétegek, amelyek az átlagosnál nehezebben találnak munkát, esetükben külön segítséget ígér a járulékszabályozás. A vállalkozások nem szívesen alkalmaznak pályakezdő fiatalokat, mivel nem rendelkeznek elegendő gyakorlattal. Fontos lenne az, hogy azok a kismamák, akik a gyes, a gyed évei alatt otthon nevelték gyermekeiket, ezt követően a jelenleginél sokkal könnyebben jussanak munkához. Olyan speciális kedvezményeket javasolunk ezért a munkáltatói járulékfizetésben, ami a cégeket ösztönzi a foglalkoztatásra.
De érdemes megnézni azt is, hogy akik dolgoznak, mennyit keresnek és milyen körülmények között. És nézzük akkor a statisztikát, hiszen 2002-ben és 2003-ban olyan mértékben növekedtek a keresetek, amire nemigen volt példa. 24,1 százalékkal lett több a keresetek vásárlóértéke, és nagyon sajnálatos volt hallani a vita során, hogy sokan azt mondták, hogy jó, jó, nőtt a keresetek vásárlóértéke, de nőttek az árak is. Hát, kérem szépen, a vásárlóértékbe ezt is beleszámoljuk. A gázáremelkedés valóban bekövetkezett - nem 44 százalékkal, ahogy itt említik, és attól, hogy nagyon sokszor megemlítik, ez nem megy följebb szerencsére, mert szegény gázár erről nem tud, hogy emlegetik, de ezt belekalkuláltuk a nyugdíjak emelésébe.
És persze nagyon lényeges, éppen ahogy mondtam, a nyugdíjasok helyzete. 2002-ig valóban vesztesek voltak a nyugdíjasok, a rendszerváltás vesztesei; hozzáteszem, hogy valamennyi kormány idején, kényszerűségből. De azóta ez a kormány igen komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy minél többet visszaadjon a megrövidített nyugdíjasoknak abból, amit kényszerűen elvettek tőlük. És ezért nagyon fontos, hogy tavaly és tavalyelőtt közel 19 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke, és az idén is újabb 2 százalékos emelkedés várható, jövőre pedig terveink szerint 3-4 százalékkal fog nőni a nyugdíjak reálértéke. Ezzel 2005-ben a nyugdíjak vásárlóértéke már több mint 24 százalékkal fogja meghaladni a 2001. évit. Azt gondolom, ez nagyon lényeges.
(14.50)
Persze fontos, hogy mind többen jussanak munkához, és akik dolgoznak, egyre magasabb keresethez jussanak. Az állam ezt egyébként úgy is segíti, hogy magán takarékoskodik, s amit spórol, azt visszaadja az adófizetőknek. Ennek jegyében tett javaslatot a kormány a jövő évi személyi jövedelemadózás átalakítására, és ezek a javaslatok láthatóan máris elnyerték az érintettek többségének tetszését. Csak egy példa, hogy kinek s mit ad ez az új rendszer. Aki havi 125 ezer forintot vagy ennél többet keres, annak 4667 forinttal kevesebb adót kell fizetnie havonta. Ez évi 56 ezer forintos megtakarítást jelent, két kereső esetében már több mint 100 ezer forintot, ami, azt gondolom, a családi költségvetésben nem elhanyagolható tétel.
Igen, már eddig is azon voltunk, hogy kevesebb adót kelljen fizetni. Érdemes felidézni, hogy míg 2000-ben az összes jövedelem 39,46 százalékát fizettük be adóként, járulékként a költségvetésbe, addig 2003-ban már csak 38,8 százalékát, az idén pedig 38,5 százalékát, de ezt követően jövőre csupán 38 százalékát. És hozzáteszem, hogy ezek a tized százalékpontnyi változások egyáltalán nem kis számok, hiszen 100 milliárdokat jelentenek az államháztartás egészében, és több tízezer forintot jelenthetnek otthon a családi költségvetésben.
Az, hogy összességében jobban élünk, persze nem minden. Hiába élne jobban az ország egyik része, ha a családok másik része, azok, akik gyermeket nevelnek, nem jutnának elég lehetőséghez, elég támogatáshoz a felzárkózás érdekében. Az állam szerepe az, hogy fokozottan figyeljen a rászorulókra, és csökkentse a meglévő társadalmi igazságtalanságokat. A köztársaság kormányának ez a fő törekvése, és a tények azt bizonyítják, hogy ez egyáltalán nem sikertelen. Ugyanis ebben a választási ciklusban nagyon sok minden történt az igazságosság jegyében, és történni is fog a továbbiakban. Ezek közé tartozik, hogy jelentősen emelkedett a minden gyermekhez, illetve a legnehezebb körülmények között élőkhöz eljutó családi támogatások összege. 2002-höz képest például több mint 45 százalékkal költ többet az állam családi pótlékra. Jelentős mértékben emelkedett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege, valamint az a pénz, amit olyan támogatásokra fizet ki az állam, mint a gyes, a gyet, a gyed, az apák szabadsága, az anyasági segély. Megjegyzem, hogy az előző választási ciklusban egy fillérrel sem emelkedett a családi pótlék összege, akkor négy év alatt komoly mértékben csökkent az értéke ennek a támogatásnak.
De továbbra is él a személyi jövedelemadózásban a családi adókedvezmény rendszere. Ez azokat segíti, akik megfelelő jövedelemmel rendelkeznek, hogy igénybe tudják venni a támogatási formát. A kormány azon dolgozik, hogy az alacsonyabb jövedelműek számára is lehetőséget biztosítson a támogatásra. Ezért úgy fejlesztjük tovább a családi támogatások rendszerét, hogy azok is igénybe tudják venni ezt az adókedvezményt, akiknek nem elégséges a jövedelmük ahhoz, hogy megfelelően leírják az adójukból. Ezt a jövő évtől megvalósítjuk. Azt gondolom, hogy ez nagyon lényeges, éppen az igazságosság jegyében, mert enélkül nem tudnák élvezni ezt a támogatást.
Végül még valami, ami nagyon fontos: a lakáskedvezmények. Egy olyan lakáskedvezmény-rendszert örököltünk, amelyet nem lehetett továbbvinni. Azokat támogatta, akiknek magas a keresetük, és nem azokat, akik tényleg rászorulnak. Most arra koncentrálunk, hogy a fiatalok is, azok, akiknek nincs elég megtakarításuk, élhessenek ezzel a kedvezménnyel. (Mádi László: Kinek jó a bérlakásépítés? A legszegényebbeknek!) Azt gondolom, hogy ezzel igazságosabbá tesszük a fiatalok lakáshoz jutását, és ezt mutatják egyébként az adatok, mert az első félévben ugyanúgy nőtt az építési engedélyek száma, mint korábban. Ez azt mutatja, hogy a családtámogatás és a lakástámogatás is igazságosabbá válik a köztársaság kormányának erőfeszítése nyomán.
Elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés