DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fekete István Lutra című regényében van egy jelenet, amikor a főhős vadász lelődöz néhány varjat. Innentől Fekete Istvánt idézem. Kár, kár, mondták a varjak, ami valószínűleg azt jelentette: könnyű a vadásznak azzal a villámló micsodával, de mit szólna, ha ilyenkor a varjak benyúlnának a farzsebükbe, előhúznák a pisztolyt és visszalőnének.
Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy önök az elmúlt néhány hétben ebben a helyzetben vannak.
(12.00)
Önök nagyon hozzá voltak szokva ahhoz, hogy ilyen villámló micsodákkal lődöznek ránk, és mi erre azt mondjuk, hogy kár, kár. Az utóbbi hetekben pedig a varjak benyúltak a farzsebükbe, és visszalőttek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Persze, lehet erre azt mondani, hogy a miniszterelnök székében egy komédiás ül. (Közbeszólásra.) Képviselőtársaim, ebben a Házban sok mindent el kell viselni az embernek, ezt is el lehet viselni. De ha önöknek erre összesen ennyi válaszuk van, ha önöknek az elmúlt hetek zavarodottságából a kiutat az jelenti, hogy persze, mert most a miniszterelnök székében egy komédiás ül, akkor én nem jósolok nagy jövőt ennek az ellenzéknek, tisztelt képviselőtársaim. (Derültség a Fidesz soraiban. - Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés