DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Fónagy úr kifejtette, hogy 2004-re alakult ki Magyarországon a nyomor. Véleményem szerint ez a statisztikai adatok teljes nem ismeretéről tanúskodó megállapítás, hiszen az 1990-es évek első felében Magyarországon - mint erre egyébként ellenzéki képviselőtársaim is utaltak - másfél millió munkahely szűnt meg. Ennek volt döntő szerepe abban, hogy valóban Bogár László egykori képviselő, illetve politikai államtitkár megnevezése szerint egy úgynevezett egyötödnyi roncstársadalom jött létre.
A Medgyessy-kormánynak az az alapvető feladata volt, hogy ezen valamit enyhítsen. A Gyurcsány-kormánynak az az alapvető feladata, hogy az igazságosabb Magyarország érdekében megtegye a megfelelő lépéseket. Önök statisztikai tényeket próbálnak mondani, de nem igazán alaposan mutatják be ezeket, nem igazán megfelelően elemzik. Mindössze két adatpárt mondanék: 2000-ben 5,2 százalék volt a gazdasági növekedés és a reálbérek 1,5 százalékkal nőttek, 2003-ban a gazdasági növekedés a világgazdasági dekonjunktúra miatt 2,9 százalék volt, és a reálbérek 9,2 százalékkal nőttek.
A Medgyessy-kormányt nem azért bírálta a külföld, és nem azért bírálta a hazai közgazdász-társadalom, mert nem teljesítette az ígéreteit. Minden kritikát azért kapott meg, mert az ígéreteit - egyedülállóan az eddigi kormányok közül - teljesítette, ha nem is valamennyit, de ezeknek a jórészét.
Önök teljes mértékben leértékelik az 50 százalékos közalkalmazotti béremelést. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ilyenre a XIX. században egyetlenegy alkalommal került sor. Önök teljes mértékben leértékelik a 13. havi családi pótlékot, a családi pótlék 20 százalékos növelését. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Miről beszélsz?)
Összefüggésében, folyamatában kell nézni az eseményeket és az adatokat, tisztelt képviselőtársaim! Azon kellene gondolkodniuk, hogy önök miért mondták azt, hogy a reálbér-emelkedés a reál-GDP-növekedésnek csupán fele lehet 1998-ban.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés