DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Egyfelől Fónagy János kétpercesére reagálnék, másfelől Balla György felszólalására.

Fónagy Képviselő Úr! Hasonló volt a helyzet az önök kormányzása alatt is, és hasonló volt a helyzet a megelőző kormányok időszaka alatt is. Valóban, Magyarországon az export 60-70 százaléka a multinacionális cégektől származik. Valóban igaz az, hogy az ipari termelés fellendülése döntően tőlük származik. Azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy a multinacionális cégek térnyerése Magyarországon döntően az 1991-1994 közötti időszakban következett be, ezért nem terhelheti még a Horn-kormányt sem felelősség.

Ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy egy multicég átlagosan 30 százalékkal magasabb munkabért fizet, mint egy hazai kis- és középvállalkozás. Ezt is figyelembe kell vennünk akkor, amikor a különböző szektorok tevékenységét, illetőleg az úgynevezett társadalmi hasznosságát próbáljuk értékelni.

Balla György képviselőtársam hosszasan elemezte - ma már nem tudom, hányadszor - a gáz és a villamos energia árának emelkedését. Én nem kívánnék vele számháborúba bocsátkozni. Arról sem kívánok vitatkozni, hogy mennyire hatékony vagy nem hatékony a kompenzáció.

(13.00)

Arra azonban felhívnám a figyelmét a tisztelt képviselőtársamnak, hogy ez a gáz- és villamosenergia-áremelkedés benne van az átlagos fogyasztói árindex növekedésében. Arról pedig ön semmit nem beszélt, hogy ez körülbelül 10 százalék körül mozgott az önök kormányzása alatt, míg 2003-ban a legalacsonyabb volt a rendszerváltás óta, 4,7 százalék. Valóban igaz az, hogy az európai uniós csatlakozás miatt idén 7 százalék körüli lesz a fogyasztói árindex. Ám nem következik be az, amit önök például az európai parlamenti választási kampány előtt mondtak. Azt írták plakátjaikra: jön, jön, jön a háromszáz forintos benzinár.

Körülbelül ennyire helytálló az önök előrejelzése más területen is, hiszen a benzinár jelen pillanatban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) 250 forint körül mozog. (Lengyel Zoltán: 265!)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu