SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy a családi adókedvezmény, a gyermekek után járó adókedvezmény körül igen komoly vita alakult ki. Azt gondolom, Szabó Zoltán képviselő úrnak tisztáznia kellene valamit a miniszterelnök úrral együtt, hiszen a miniszterelnök úr éppen azt mondta, hogy ha Dorkota Lilinek születik egy második testvére, akkor havonta 30 ezer forint adókedvezményben részesül a család.

Úgy látszik, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr nem egészen tanulmányozta megfelelően a saját programjukat, mert talán még ezt is a szocialistáknak tudta volna be, tisztelt képviselőtársaim. (Dr. Vojnik Mária: Anyasági támogatást mondott egyébként, csak nem volt itt a képviselő úr!) Úgy gondolom, hogy azért meg kellene kérdezni azokat a gyermekes családokat, akik 2000. január 1-je után a gyermekek után járó adókedvezményt igénybe tudják venni, hogy számukra ez csapás, vagy netalán egy ténylegesen komoly támogatást jelentett volna.

Bevallom őszintén, a családok ezt követően érezhették legelőször azt, hogy tényleg megfelelő módon alakul a családtámogatási és az adókedvezmények rendszere.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök a Bokros-csomagról nem nagyon szeretnek hallani, mindig csak a polgári kormány négyéves időszakára mutogatnak vissza. Azt gondolom, hogy a gyes alanyi jogúvá tétele, a családi pótlék alanyi jogúvá tétele és a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetése az, ami igazán komoly előrelépést jelenthetett a családok számára. Nem szabad azt mondani, hogy ezt meg ezt, meg ezt nem valósította meg a polgári kormány, tisztelt képviselőtársaim. A polgári kormánynak 2002 márciusáig volt lehetősége, hogy a gyermekek után járó kedvezményeket bővítse. Ezt követően önök következnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elfelednek önök sok mindent. Beszéltek itt otthonteremtésről, és beszéltek arról, hogy egy kétgyermekes családnak 1 millió 200 ezer forintról 2 millió forintra növekedett a szociálpolitikai kedvezmény.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt elfeledték, hogy a tavalyi adótörvények vitájában hiába figyelmeztettük önöket, hogy a lakáscélú megtakarítás után ne módosítsák az adókedvezményt? 240 ezer forintról 120 ezer forintra csökkentették, és ami ennél még szomorúbb: öt évre csökkentették az igénybevétel lehetőségét a húszéves időtartamról. Nem azt mondtuk, hogy mindenkinek oda kell adni, önök azt mondják, hogy a jómódúak és a 30 millió forintot igénybe vevők.

Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszteri bársonyszékekben legalább két ember van, aki még mielőtt önök módosították volna az otthonteremtési támogatás lehetőségét, igénybe vették a 30 millió forintot. Mi azt mondtuk, a Magyar Demokrata Fórum, hogy az első lakáshoz jutó fiatal házasoknak hagyjuk meg ezt a kedvezményt, a 35. életévüket be nem töltött pároknak. Önök ezt sem vették figyelembe, de hát azért a 240 ezer forintról 120 ezer forintra történő csökkenés, húsz év helyett öt évre - egy picikét számoljanak! Aztán ne feledjünk el még egy dolgot, vegyünk egy vidéki várost, mondjuk Pásztót, ahol én polgármester vagyok. A telkek átlagos értéke, mondjuk, egy 800 négyzetméteres teleknél kétmillió forint. Ez egészen ez év január 1-jéig adómentesen volt vásárolható. 2004. január 1-jétől mi is van? 25 százalékos áfa terheli, 500 ezer forint. Majdnem oda jutottunk, hogy a szociálpolitikai kedvezmény összegét elvitte ez a dolog.

Milyen kamattal vehetett igénybe kölcsönt 2002 előtt egy új lakást építő vagy vásárló pár? Ez az új lakás építésénél 3 százalék plusz 2 százalék kezelési költség. Most jelen pillanatban hol tartunk? 6 plusz 2 százalék. A használtlakás-vásárlásnál hol tartottunk? 4 plusz 2 százalék. Most jelen pillanatban hol tartunk? 8 plusz 2 százalék. Ez az otthonteremtés támogatása? Igen, szocialista és szabad demokrata módra. De talán kérdezzék meg a családokat, tisztelt képviselőtársaim!

Aztán menjünk már egy picikét bele abba, hogy mi is jár ingyen, illetve mi volt az ígéret, és mi a valóság. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ismétlés a tudás atyja. Önök ingyenes tankönyvről beszélnek. De mit is ígért a Medgyessy-kormány? Azt mondta, hogy minden általános iskolás gyermeknek ingyenesen fog járni a tankönyv. Ehhez képest egy jelentősen szűkített réteg kapta meg. Nagyon örülünk annak, hogy ezek a rétegek támogatásban részesülhetnek, de ezek csak a három- vagy többgyermekes családok, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, a fogyatékkal élő családok. És hol a többi általános iskolás, tisztelt képviselőtársaim?

Ingyen tankönyv? Az általános iskola első nyolc osztályában átlagosan 10 027 forintba kerül a tankönyv. Tessék szépen hazamenni, ezt ellenőrizzék le az ország bármely részén az általános iskolákban. Milyen nagyságrendű támogatást adnak önök hozzá? Átlagosan 5850 forintot, de ebben már benne van az iskolai könyvtárnak juttatott 2400 forintos összeg is. (Dr. Vojnik Mária: És a 13. havi?) Mi történik a további résszel? A 4177 forintot vagy az önkormányzat vállalja át, vagy a szülőkkel fizettetik meg. Tisztelt képviselőtársaim, hozhatnám önöknek sorozatban a példát, hány olyan önkormányzat van, amely nem képes átvállalni a 4177 forintot.

Beszélnek önök ingyenes étkeztetésről is, és itt Vidorné Szabó Györgyi képviselő asszony elmondta, hogy az általános iskolákban 50 százalékos a kedvezmény, az óvodákban, a bölcsődékben százszázalékos. Tisztelt Képviselőtársaim! Az óvodákban és bölcsődékben mit ígértek? Mindenkinek százszázalékos támogatás lesz, ingyen jár mindenkinek az étkeztetés. Tartotta ezt a Medgyessy-kormány? Nem tartotta. Mi történt? Csak az a kör kapta meg, amit az előzőekben felsoroltam. Ingyen kapják egyébként az étkeztetést? Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarok csúnya szavakat használni, csak azt mondom, hogy önök már megint nem mondanak igazat.

Az ingyenes étkeztetés esetében az óvodáknál és a bölcsődéknél az önkormányzatoknak a tényleges kiadások 30 százalékát kell átvállalni. De van egy jó kis példám számokkal alátámasztva: az általános iskolában átlagosan évente 185 étkezési napot számítva, egy gyermek étkeztetése 82 510 forintba kerül havonta. (Sic!) Mennyi az 50 százalékos normatív támogatás? 30 ezer forint. Hol itt az 50 százalékos támogatás? Egy picikét nézzenek már magukba, tisztelt képviselőtársaim! Az önkormányzatoknak minden gyermek után a térítési díj megfizetését követően 28 275 forintot kell megfizetni. Ez 32,7 százalék.

A sulitej: másfél év kellett ahhoz, hogy miután megszüntették az ingyenes iskolai tejprogramot, újra bevezessék ezt. Számtalan MDF-es és fideszes javaslat volt, hogy azonnal folytassuk az iskolatejprogramot. Ezt tették? Nem. Az általános iskolákban ingyenes az iskolai tej támogatása - hazugság, tisztelt képviselőtársaim, az önkormányzatok a 15 százalékos áfát meg kell hogy fizessék.

Azt mondják, hogy ingyenes az óvodákban is az iskolatejprogram, és ezt írták a kormányprogramban. Igaz ez? Nem igaz, 30 forintba kerül egy darab poharas tej, az uniós támogatás 8 forint 80 fillér, a kormány 1 forinttal nem járul hozzá. Ennek következtében az önkormányzatok 90 százaléka az óvodákban ingyenes tejprogramot nem tud megvalósítani.

Azt mondják önök, illetve mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr - sajnálom, hogy nincs itt -, hogy 75 százalékkal emelkedett a pedagógusok bére. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Mutassa meg nekem azt a magyar önkormányzati általános iskolát vagy óvodát, vagy más egyéb intézményt, ahol 75 százalékos közalkalmazotti bérfejlesztés volt. Ez nem igaz, tisztelt képviselőtársaim! Ezen túlmenően az önkormányzatok fizetik meg a bérfejlesztés 55 százalékát. Tessék utánanézni, ezek számokkal igazolhatók. Nézzék meg az ÁSZ elmúlt évi anyagát, amely az állami költségvetést elemezte! Nem említem tovább.

Azt mondják önök, hogy a nyugdíjakat, a nyugdíjak vásárlóértéket ennyivel és ennyivel növelték. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt Varga képviselő úr említette már a gázt és más egyéb kérdéseket. Tessék megnézni egy picikét, csak a 2004-es évet; az általános forgalmi adó hogyan is növekedett? A villamos energiánál 12 százalékról 25 százalékra, a gáznál 12 százalékról 15 százalékra. 2002-től mennyivel emelkedett a villamos energia ára? 30 százalékkal. Mennyivel a gáz ára? 44 százalékkal. Mennyivel emelkedett 2005-ben (Sic!) a gyógyszerek ára? Átlagosan 20 százalékkal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor idefelé tartottam, és egy közlekedési dugó miatt a miniszterelnök urat a rádióban hallgattam, ha nem ültem volna, biztos, hogy leültem volna, és azt mondtam volna, hogy Magyarország a Kánaán. De ez nem a bibliai Kánaán, és talán a tízmillió emberrel kellene megbeszélni, hogy mindaz, amit önök elmondtak, ténylegesen megfelel-e a valóságnak.

A polgári kormány mindent megpróbált megtenni a nyugdíjasok és a gyermekes családok helyzetének javítása érdekében, önök egy-egy részfeladatot említenek. Nagymértékben javult a gyes, merthogy a nagyszülőknek adómentessé tették ezt a juttatást.

(12.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! És mi van azzal a 270 ezer gyesen levő édesanyával, akinek szégyenteljesen a nyugdíjminimumot, 23 200 forintot adjuk gyes kapcsán? Hol van már a Medgyessy-kormány 50 százalékos emelési ígérete?

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán ezeken is el kellene gondolkodni, és utánanézhetnének, hogy tényleg olyan nagy-e a jólét Magyarországon!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu