BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hadházy Sándor képviselő úrhoz csatlakoznék, és én is láttam már karón varjút. Ismerjük azt a történetet, amikor megpróbálják az önkormányzatok lehetőségeit, az adóbeszedés határait kitolni, szabad kezet hagyva elviekben az önkormányzatoknak, mert utána jön majd a következő lépés, amikor az adóerőképesség-vizsgálat alapján átvilágításra kerül, hogy az önkormányzat éppen mennyi saját bevételhez és saját forráshoz tudna jutni akkor, ha mégiscsak kihasználná a maximális adóbeszedési lehetőségeit.

Hogy konkrét példát nézzünk, a turizmusban az idegenforgalmi adó beszedése, ami 300 forintról 450 forintra változna. Elvileg az mondható, hogy ez nem is a helyi lakosokkal fizetendő meg, hanem azokkal a vendégekkel, akik az adott településekre érkeznek, mégis azt gondolom, hogy az ott működő vállalkozások számára egy olyan versenyhátrányt okoz, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Ma sajnos a kormányzat egyéb intézkedései miatt amúgy is nagyon nehéz helyzetben vannak a turisztikai vállalkozások, európai szintű versenyképességünk a túlzott áfaterhelés miatt jelentősen leromlott, minden további terhelés gyakorlatilag a vállalkozások létét vonja kétségbe, tehát nem hiszem, hogy például csak ebben az esetben is el lehetne érni az önkormányzatok segítését az ott működő vállalkozások rovására.

Ismerjük az önkormányzatok anyagi helyzetét és lehetőségeit. Kénytelenek lesznek valamilyen módon egyéb bevételekhez jutni, mert az alapfinanszírozás nem teremti meg számukra még az intézmények fenntartásának és az ott élő lakosok által elvárt színvonalon történő működtetésének a lehetőségét sem. Ha még fejleszteni is akarnak, akkor pláne többletbevételekre van szükségük. Azt gondolom, hogy ezt a költségvetés alaptámogatásai között kellene rendezni. Az a 7 százalék, ami elviekben ígért forrásnövelés, csak egy része lehet, sajnos ennél sokkal nagyobb a hiány az önkormányzatok gazdálkodásában.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu