CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Kedves Halász Képviselőtársam! Én soha nem mondanám önnek, hogy hazudik. Én úgy gondolom, hogy ez nem egy illendő szó. Ha a gyerekem ezt tenné, bizonyára rászólnék: gyerekem, tiszteld a másikat! Tiszteld a gyereket, és tiszteld a felnőttet! Én borzasztóan föl vagyok háborodva, hogy ebben a Házban a „
hazugságö és „
hazudikö - akár joggal, akár jogtalanul - lassan igekötővé vagy kötőszóvá válik. Ez az egyik megjegyzésem. (Font Sándor: Ilyen sűrűn csinálják!)
Én nem azt mondtam, hogy nem érdemes önkormányzati bérlakást építeni. Azt mondtam, hogy borzasztó drága és borzasztó lassú. Igenis, ha a gazdaság helyzete jobb lesz, ha nem kétszer annyit fogunk lakástámogatásra költeni, mint az önök utolsó évében, hanem a kamattámogatásból felszabadul pénz, akkor nagy valószínűséggel megint érdemes lesz önkormányzati bérlakásokat építeni. Én azt mondtam, hogy az európai trendnek megfelelően most az adókedvezménnyel vagy -csökkentéssel és a lakbértámogatással sokkal több emberhez tudunk eljutni, akik egyébként meg rászorulnak arra, hogy segítsünk az életfeltételein. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Rövid távon!) Lehet, hogy rövid távon, de ezeknek az embereknek az is jó lesz, ha rövid távon az életfeltételeiket most javítani tudjuk, és azt gondolom, hogy ez fontos.
Ön azt mondta az előbb, hogy menjek el, és kérdezzem meg az embereket, akkor most azt mondom, hogy menjen el, és kérdezze meg majd azokat az embereket, akik fognak kapni 14 ezer forintos lakbértámogatást, hogy ez jó lesz-e nekik vagy nem. Azt gondolom, azt fogják mondani, hogy igen. Kedves Kosztolányi Képviselő Úr! Engem nem kiebrudaltak az elnökségből, hanem én kértem, hogy nem akarok elnökségi tag lenni. Önt is arra kérem, hogy a kifejezéseit szíveskedjen megválogatni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés