DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a kérdését. Úgy gondolom, nagyon fontos dolog, hogy ilyen súlyos környezeti katasztrófát előidézhető beruházások esetén valóban nagyon komoly figyelmet fordítsunk arra, ami esetleg a vizeinket a határon túlról veszélyeztetheti.
Ilyen beruházás lehet a verespataki aranybánya beruházása is, amely beruházásról a hozzáértők és általában a szakmai közvélemény már 1998-ban világos képpel rendelkeztek, és tudtak róla. 2002 júliusában a Medgyessy-kormány volt az első, amelyik ebben a kérdésben, az Espoo-i egyezmény értelmében, hivatalosan tájékoztatást kért a román féltől. Csak szeretném jelezni, hogy 1998-2002 júliusa között a Fidesz-MDF-kisgazda-kormány volt hatalmon, amelynek a vezetője Orbán Viktor volt. Ebben az időben semmilyen intézkedés nem történt.
A továbbiakban 2002-ben, a tájékoztatáskérés után ismételten felvettük a kapcsolatot, és két-három hónaponként folyamatosan kértünk tájékoztatást a román fél részéről. Ahogy azt a képviselő úr is volt szíves elmondani, valóban azokat az információkat kaptuk a román kormány részéről, hogy ennek a beruházásnak nincsenek meg a környezetvédelmi engedélyei, ezért ez a veszély nem fenyeget.
Ettől függetlenül aggódtunk természetesen. Nagyon helyes, hogy kint jártak az MDF képviselői, és felhívták a figyelmet erre a problémára.
A miniszter úr is volt kint Romániában, és tárgyalt Romániában a partnerével, a román környezetvédelmi miniszterrel - hasonló válaszokat kaptunk. Úgy gondoljuk, hogy azok a lépések, amelyek a bányászati európai irányelvvel kapcsolatban a magyar kormány részéről megtételre kerültek, amiket majd az egy percben folytatok, azok nagyon fontos, előremutató lépések lesznek.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés