FONT SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán képviselő úr többször visszanyúlt a Széchenyi-tervig. Igen, az szép időszaka volt a polgári kormányzásnak; bár ő azt mondta, hogy semmi gazdasági hatása nem volt, meg hogy mutassunk egy törvényt vagy bármit, ahol ezt olvashattuk. Valamit nem értek. Miért mondta azt képviselő úr, hogy pirosra tapsolta a tenyerét akkor, amikor Csillag István bejelentette a Smart Hungaryt. Hogy miért ez a neve, azt ne vitassuk, de nem emlékszem rá, hogy a Smart Hungary gazdaságélénkítő programnak - amellyel megpróbálták leváltani a Széchenyi-tervet és kiűzni a közgondolkodásból; egyébként ez a program megfulladt, ezt mindenki tudja - lett volna valahol törvényben előírt helye.
Azt meg végképp nem értem, miért tapsoltak úgy, hogy majd kiestek a padsorból, amikor Medgyessy Péter az egyik ciklus nyitányán, egy tavaszi ülésnapon bejelentette, hogy eljött a Kánaán, mert elkészült az Európa-terv, és végigsorolta, hogy mi mindent fognak Európa-terv címszó alatt készíteni. Nem értem, képviselő úr, hogy miért nem ugrott föl akkor és mondta el a miniszterelnökének, hogy miniszterelnök úr, ezt hagyja abba, mert az Európa-terv nincs benne a költségvetésben, nincs benne egyetlenegy törvényben sem. Ehelyett azt hitték, hogy most aztán végérvényesen kiirthatjuk a magyar közgondolkodásból a Széchenyi-tervet, mert itt az új, a netovább, a zseni, az Európa-terv. Az Európa-terv egyébként ugyanúgy tönkrement, mint a dicséretes Smart Hungary, ennek ellenére a Széchenyi-tervre az emberek és különösen a vállalkozók valamiért, hála istennek, emlékeznek.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés