GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! Köszönettel veszem az ön kérdését. Egy kicsit jobban örültem volna, ha a hozzászólásában valamilyen véleményt is alkot arról, hogy ön szerint mi ez a kívánatos megoldási irány. Ennél is jobban örültem volna - mivel a kormányt interpellálja -, ha valamilyen példára hivatkozik a '98-2002 közötti kormányzati ciklusból, hogy mi történt a fővárosi tömegközlekedés helyzetének rendezése érdekében. (Folyamatos zaj.) Akkor ugyanis csak arról tudunk beszámolni, hogy: a 4-es metró fejlesztését leállították, illetve nem volt semmilyen normatív támogatás az önkormányzati tömegközlekedéshez kapcsolódóan. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
Ebben a két kérdésben lényeges változás történt, hiszen mind a 4-es metró megépítésére kötelezettséget vállalt a kormányzat, nettó áron 154 milliárd forintos összegben, mind pedig az idei költségvetési évben, először, egyedülállóan, az önkormányzatok normatív támogatását vezette be a tömegközlekedéshez kapcsolódóan.
Ezt ön is pontosan fogalmazta meg, hogy három forrásra lehet támaszkodni akkor, amikor az önkormányzati tömegközlekedést működtetni kívánjuk: részint a központi kormányzat támogatásaira, részint az önkormányzati forrásokra, harmadrészt pedig az utazóközönség által fizetett jegyárakra. Miután ma a BKV esetében ez a három forrás az összes költség, ráfordítás 64,5 százalékát fedezi, nyilvánvalóan kell tudni mondani valamit arra, hogy ha nem akarjuk a veszteséget minden mértéken túl növelni, akkor milyen eszközhöz nyúlunk. Hogy lesz méltányos a központi költségvetés, a helyi önkormányzat támogatása és az utazóközönség tehervállalásának a megosztása?
Ami a központi költségvetést illeti: ez a kormányzat, mint említettem, bevezette a normatív támogatást, az idei évben 8 milliárd 450 millió forintot állapított meg a BM költségvetésében. A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban ezt az összeget 76 százalékkal megemelve, 15 milliárd forint előirányzatot fogalmazott meg a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatására. Ezen felül van a fogyasztói árkiegészítés.
Ami az önkormányzati forrásokat illeti, a képviselő úr által is említett források, illetve a kommunális adó kivetése önkormányzati hatáskörbe tartozik. Ebbe a kérdésbe a kormányzat nem kíván beleszólni, csak alapelvként fogalmaztuk meg, hogy helyi önkormányzati kötelezettségvállalás nélkül nem lehet pusztán központi kormányzati támogatásból megoldani a helyi tömegközlekedés problémáit.
Tehát ha ezt a három forrást, a jegyáremelést, a központi költségvetési támogatást - ami, mint mondtam, az idei évihez képest 75 százalékos növekedést tartalmaz -, illetve az önkormányzati forrásbevonás bővülését nem fogadjuk el, akkor valóban megnövekszik az igény arra, hogy mondjon valamit a Fidesz, hogy mi lenne a javaslata, mi lenne a megoldás, hacsak nem valamilyen varázsszőnyeggel próbálja a BKV-járműparkot lecserélni, ami valószínűleg nem kerül pénzbe, viszont megoldaná a problémát. (Folyamatos zaj.)
Még egy dologra szeretnék kitérni a fentieken túl, mivel kátyúkat is említett a képviselő úr: a 2005. évi költségvetési törvényjavaslatban, megint csak egyedülálló módon, 10 milliárd forintot irányzott elő a kormányzat arra, hogy az önkormányzati (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) útjavító munkák minden forintjához 1 forint támogatást állapít meg.
Köszönöm a figyelmet, és kérem a válasz elfogadását. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés