GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Azért ebből a részletes vitából is látszik, hogy mennyire felelős az ellenzék ebben a parlamentben. Ha itt összeadogatjuk ezeket az igényeket, amelyek most elhangzottak, akkor biztos, hogy kijön - én nem adtam össze, de majd nyilván készül erre számítás - egy olyan 500-600 milliárd forintnyi bevételkiesés. Ebben teljesen biztos vagyok, és majd kíváncsi leszek, amikor ugyanide jutunk, ugyanebbe a szakaszba a költségvetési vitánál, hány ezer milliárd forint kiadásnövekedést kérnek mellette, mert mit hallunk nap mint nap, napirend előtt, interpellációban: növekszik az államháztartási hiány, nem tudjuk teljesíteni a konvergenciaprogramot.
Uraim! El kellene most már végre dönteni, hogy önöknek mi a jó. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Az, hogy ez a jó, amiről itt most beszélnek, hogy egyik oldalon elszállunk az égbe a bevételelhagyásokkal, a másik oldalon meg az egekbe növeljük a kiadásokat. Hogy tudnak szembenézni saját magukkal reggel, amikor önök előtt van a tükör, amikor ilyeneket kérnek? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Hogy tudnak szembenézni azzal a sok ezer emberrel, akiket most egyoldalúan megkárosítanának?
Kicsi a fantáziájuk. Ennél mi sokkal, de sokkal több mindent tudunk, hogy mit kellene még csinálni. De mindig vannak prioritások. Önöknek az a prioritása, hogy ne legyen a motorkerékpárra regisztrációs adó, például ott vegyük vissza, mert nagyon sajnálják azokat, akik többmilliós motorokon járnak.
A másik oldalon: mindent töröljünk el, mindenféle adónemet, a végén már ne fizessünk szja-t. Uraim! Könnyű ezt mondani; de akkor, mondjuk, Babák úr miből fogja fenntartani a szarvasi intézményeit, ha nem kapja meg az szja-ból visszaosztott részt? Miből fogja fenntartani? (Halász János: Így is egyre kevesebbet adtok!) El kellene most már dönteniük, uraim, hogy mit akarnak. Egyértelműen látszik, hogy ez a vita nem arról szól. Ez arról szól, hogy ki tud minél nagyobbakat mondani (Dr. Vitányi István: Ezt már megnyertétek!), de azért higgyék el, az emberek sem ostobák.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés