GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Erről a dologról valóban lehetne szakmai vitát folytatni, s én azt gondolom, erre most ez a vitaidőszak nem igazán elég.
Azt mondom képviselőtársamnak, hogy van olyan terület, ahol a 95 liter is sok egy hektár megművelésére, meg van, ahol mondjuk, a 150 liter is kevés. Igazából erre a dologra egy egységes sémát elég nehéz ráhúzni. Ez a támogatás azért marad fenn vagy azért célszerű fenntartani, függetlenül attól, hogy a különbségeket azért tovább növeli, de el kell gondolkodnunk azon, hogy ez egyáltalán jó-e, mert mondjuk ki, ez egy olyan közvetlen támogatás, amelyet az Európai Unió igazából nem tekint annak. Egyébként nem adhatnánk egyéb közvetlen támogatást, mert megvannak a szigorú szabályai, hogy milyen szisztéma mentén lehet adni.
Tehát azt hiszem, ez pontosan megint azokat az ágazatokat hozza kedvezőbb helyzetbe, amelyek egyébként is jól járnak a területalapú támogatás növelése kapcsán, hiszen azért az folyamatosan növekszik, és jövőre most már eljutunk oda, hogy közel 40 ezer forint lesz. Tudjuk, ez még mindig csak a fele az európai uniósnak vagy éppen még a fele sem, de lényegesen több, mint amennyit eddig bármikor is fizettünk.
A másik gondunk meg az, hogy ha ebbe a rendszerbe belenyúlunk, akkor ellentéteket feszegetünk tovább. Itt ugyan van egy olyan módosító javaslat, hogy a sertésnél, baromfinál állapítsuk meg a jövedékiadó-szintet. Én kétlem, hogy ezt felhasználják azok az ágazatok, amelyek itt le vannak írva. Megnézhetjük, és nem tudom, hogy a 15 liter/sertés/évnél a 20 ezer darabos kibocsátásnál 300 ezer liter üzemanyagot elhasználnak-e ott, ahol mondjuk hígtrágyarendszer van, és azt csak öntözik, és elektromos átemelőszivattyúkkal juttatják ki, ott a telepítésen és az állatok szállításán kívül másra üzemanyagot nagyon nem használnak, és félő, hogy akkor viszont használnának, ha ez a rendszer módosításra kerülne.
Tehát azt hiszem, ezeknek az ágazatoknak a helyzetét nem ezekkel a módosításokkal kellene megoldani, hanem valami olyant kellene kitalálni, ami kicsit közelebb hozná azokat a dolgokat egymáshoz, amelyek egyébként az uniós szabályok miatt egyre távolabbra kerülnek, hiszen a növénytermesztők jobban járnak, az állattenyésztők meg rosszabbul. Ezt látjuk is, azt hiszem, ezt képviselőtársam is elfogadja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés