GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért kértem szót, mert jó lenne, ha tényleg az az átverés show, ami történik az (Domokos László közbeszólása.) átlagkereset körül - hadd fejezzem be, képviselő úr! -, hogy legfeljebb, ha 150 ezer forintnak vesszük az átlagkeresetet (Borkó Károly: Annál kevesebb, sajnos!), akkor is legfeljebb 300 ezer forint az, ami 38 százalékkal adózik, és a többi mind 18 százalékkal.
De kedves képviselő urak, az, amit Tállai úr elmondott, ott érhető tetten az önök igazi átverése az előző ciklusból, amikor adóval terhelték a minimálbért, és utána azt mondták, hogy családi kedvezményként meg visszaadom. Tehát nem is adtak semmit, képviselő urak! (Borkó Károly: 19 ezerről 50 ezerre nőtt!) Itt pedig az történik, hogy ők most nem fizetnek adót, és képviselőtársaimmal egy ilyen kapcsolódó módosító indítványt nyújtunk be még a ma este folyamán (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), ahol tényleg azok, akik minimálbéresek... - még a kapcsolódó indítványokra ma este, hitem szerint legalább éjfélig lesz időnk, mert itt vagyunk. Csak jeleztem, hogy ebben az irányban továbblépünk, de akkor sem igaz, Domokos úr, hogy semmit nem kaptak, mert 20-ról 18-ra csökkent az adókulcs, tehát 2 százaléknyi még náluk is van. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés