HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Önnel nem először fordult elő, hogy nem mondott igazat, bár ön ezt nem tartja problémának, hiszen ön szerint az nem hazugság, ha egyik pillanatban ezt, a másikban meg az ellenkezőjét állítja.

Így ön szerint valószínűleg az sem hazugság, hogy azt állította, hogy önt a kulturális bizottság ülésén az ellenzéki képviselők gyermekújságokról kérdezték.

(14.40)

És mi az igazság? Az igazság az, hogy valójában egyetlen kérdés sem hangzott el ezzel kapcsolatban. Nem mintha a gyermekújságok nem volnának fontosak, mi azonban egészen másról kérdeztük önt miniszterjelölti meghallgatásán. Mi azokról az ígéretekről kérdeztük, amelyeket 2002-ben tettek, és aminek a végrehajtásával megbízták önöket a választópolgárok. Csakhogy ezekről egyetlen szót sem szólt, egyetlen konkrét választ sem adott kérdéseinkre. Ha nem emlékezne erre, interpellációm végén átadok önnek egy jegyzőkönyvet, amelyből kiderül, miért választotta a kínosan gyermekded magyarázkodásnak ezt a módját. Kínos lett volna arról beszélnie, hogy a szocialisták becsapták a választópolgárok millióit, amikor adócsökkentés helyett megemelték az adókat. Mert amit a könyvek áfájának csökkentésével fél szívvel adtak, azt kétszeresen vették vissza, amikor a kulturális szolgáltatások áfáját megemelték.

Arról is kellemetlen lett volna beszélnie, hogy a kultúra támogatásának jelentős növelését ígérték, de ez a növelés 2004-ben szocialista módra már csökkentést jelentett. Igaz, a csökkentést növekedésnek hívni a szocialisták szótára szerint felettébb bátor cselekedet és lendületes dolog. Ezek a tények - mert ezek tények, tisztelt miniszter úr - sokat elmondanak az ön miniszteri tevékenységéről, az ön szakmai hozzáállásáról. De az mindennél többet mond az ön személyiségéről, hogy kulturális miniszterként a tévé nyilvánossága előtt az emberek szemébe hazudik. Ön szerint az a cél, hogy az emberek szeressék a szocialistákat. Akkor miért hazudik? Ön attól fél, hogy akkor nem fogják önöket szeretni, ha az igazat mondja?

Tisztelt Miniszter Úr! Egy kulturális minisztertől valótlan állítások helyett igazmondást várnak az emberek; egy párt elnökétől még inkább. Kérem miniszter urat, hogy azokra a kérdésekre, amikre a bizottságban nem válaszolt, most bátran és lendületesen válaszoljon.

Hol vásárolhatók meg azok a kedvezményes könyvek, videók, színház-, mozi- és koncertjegyek, amiket a választási kampányban megígértek az embereknek? A kultúra ügyét szolgálta-e, hogy önök elvették az áfa-visszaigénylés lehetőségét a színházaktól, múzeumoktól, a közművelődési intézményektől, a filmkészítőktől? Miért csak szavakban nő a kultúra támogatása? Miért nem nyitották meg Budapesten az Ifjúsági Parkot? Miért nem vezették be az önök által megígért, a magyar nyelvű igényes kulturális és tudományos folyóirat-kultúra támogatási rendszerét? Miért vontak el a kultúrától 3 milliárd forintot az áfa-visszaigénylés lehetőségének megszüntetésével?

Tisztelt Miniszter Úr! Ez itt most hat kérdés. Kérem szépen, válaszoljon rájuk! (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu