JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! A korrekt válasz tehát az, hogy napokon belül megkapják azok hatan, akikről vélhetőleg ön is beszélt. 2005 első félévében még kapnak hárman. És kapnak még az önkéntes köztestületi tűzoltók öt darab olyan fecskendővel felszerelt gépkocsit, amit ma a hivatásosok használnak, vélhetőleg jövőre. Szeretném őket megnyugtatni erről a helyről, hogy nem az IFA-val működő tűzoltókról van szó, hanem azoknál lényegesen jobb állapotú, de az önkéntesek által még jól hasznosítható gépekről.
Ez azt jelenti, hogy az ön kérdésére, vagyis hogy mikor kerül sorra a pályázati kiírás, arra az a korrekt válasz, hogy nem kerül sorra; került sorra 2002. augusztus 6-án, és ennek fejleménye az, hogy ez a hat néhány napon belül megkapja mintegy 765 millió forint értékben. Ez azt jelenti, hogy a hat, a három és az öt, az 14 darab, tehát vélhetőleg a mai naptól számított háromnegyed éven belül 14 darab fecskendőkocsival lesz több az önkéntes köztestületi tűzoltóknak. Ez nem jelenti azt, hogy ez a program megáll, hiszen ez az első ciklus, amikor az önkéntesek felszerelése is programszerűen zajlik, és ha lezárul a mostani szakmai egyeztetési folyamat, és a miniszter asszony is jóváhagyja, akkor újabb pályázat kiírására minden bizonnyal 2005. január-február hónapjában lehet számítani, akkor fog megjelenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés