KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A világon valószínűsíthetően az Ormánság az egyedüli hely, ahol az iskolás gyermekek szorongva várják a hétvége, az iskolai szünetek, sőt a nyári vakációnak is a mielőbbi elmúltát, hogy újra iskolába járhassanak. Ennek a természetellenes diákmagatartásnak az egyedüli oka, hogy az iskolában rendszeres étkezéshez jutnak, amely rendszeres étkezésre sokuknál - a mélynyomorúságba került családok jövedelméből - már nem futja.
Hogyan is futná, amikor az Ormánságban az átlagos munkanélküliségi mutató is megközelíti a 40 százalékot, de nem kevés azoknak a településeknek a száma, ahol a lakosság 80 százaléka segélyen tengődik. Sok családban mindkét szülő tartósan munkanélküli, ezek a családok kerültek önhibájukon kívül abba a helyzetbe, hogy gyermekeiknek már a napi táplálékot sem képesek biztosítani. Elképzelhetjük, mennyit éhezik az az édesanya, aki a gyermekét sem tudja jóllakatni. A pedagógusokat a sírás környékezi, amikor a gyerekek az éhségtől legyengülve jönnek hétfőn reggel óvodába, iskolába.
Alig egy hete, az éhezés világnapján szomorúan és felelősségre sarkallóan emlékeztünk a harmadik világ éhezőire. Én a saját választókörzetem éhezőit is belefoglaltam az emléknapba, hiszen ők állnak hozzánk fizikailag is és felelősség szempontjából is a legközelebb. Elképesztő az a nyomorúság-infernó, amelyben a felnőttek már a gyermekeket sem tudják megóvni a legelemibb nélkülözéstől. Pedig még nincs is igazán hideg. Elképzelni is szörnyű, mi lesz minálunk az Ormánságban télen.
A gyermekéhezés olyan társadalmi probléma, de nevezhetném társadalmi botránynak is, ahol minden politikumot félre kell tenni, és az azonnali éhségfelszámolásra kell koncentrálni. Nekem, mint a körzet országgyűlési képviselőjének kötelességem ezt a gondot a legmagasabb közjogi fórumok, mint a parlament és a kormány elé tárnom, hiszen az éhség felszámolásához szükséges jogi és pénzügyi eszközökkel ezek az intézmények rendelkeznek.
Mint vidéki képviselő csak kérni tudok, kérni az éhező magyar gyermekek nevében. Kérem, hogy az ő rendszeres étkeztetésük kapjon prioritást mindenekfelett. Ma még talán csak az én körzetemben éheznek a gyermekek, de ha a remélhetőleg csak nálunk jelentkező problémát nem oldjuk meg, félő, hogy a hosszú tél folyamán képviselőtársaim választókörzetében is felüti fejét az éhség.
Az iskolai ingyenes étkeztetés sajnos nem elégséges a gyermekéhezés felszámolására, ugyanis sok család egyetlen forint miatt esik ki a kedvezményezetti körből. Ráadásul az év folyamán kevesebb napot járnak iskolába a gyermekek, mint ahány napot a hétvégék, a szünnapok, a szünidők és a vakációk kitesznek. Enniük a szünnapokon is kell.
Az Ormánság egyik körzetközpontjában, Vajszlón öntevékenyen próbáltak megoldást keresni a város felelős vezetői. Vajszló és a 13 környékbeli település gyermekeit ellátó gyermekintézmények éhezői számára támogatást kérő felhívásokat tettek közzé. Az egykor Kodolányi Jánost is felnevelő kisvárosban az így befolyó adományokkal talán meg lehet menteni néhány gyermeket az éhezéstől, de az EU-tagállam Magyarországnak mégis inkább intézményes megoldást kellene találnia. A gyermekéhezés felszámolását nem lehet ugyanis ad hoc akciókra alapozni. Vagy talán odáig jutott ez a gazdag adottságú ország, hogy a már megszületettek élethez való esélyét sem biztosítjuk? Ez idáig csupán a még meg nem születettekre terjedt ki a társadalom kirekesztő önzése. Érdekes módon ezek az éhező gyermekek a születésüket jóval megelőző és az azt követő adósságteherből forintra lebontva részesednek. Nem azt követelné a társadalmi igazságosság, hogy a rájuk eső milliós nagyságrendű adósság mellett a napi néhány dekagramm kenyérre is alanyi jogosultságot szerezzenek?
Tudom, hosszabb távon a tartós munkahelyteremtés tudna változtatni a kialakult tragikus helyzeten, viszont körzetünkben a még működő üzemek is bezárásra kényszerülnek. Ezért csak azonnali megoldásban gondolkodhatunk. Azonnali megoldásra az adófizetők pénzét kezelő kormánynak van lehetősége. Nem létezhet olyan egyéb kormányzati cél, ami az éhező gyermekek ügyénél nagyobb fontossággal bírna.
Kérem, segítsenek! Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés