LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ami nagyon nyomta a lelkemet, azt az előttem szóló Vitányi képviselő úr elmondta, de szeretném felhívni a figyelmet egy jelenségre. Nem tudom valójában eldönteni, most mi van, hogy a mindent általánosító MSZMP-s gondolkodásmód telepedett-e rá a parlamentre, és ha valaki nagy telket vesz, akkor attól kulák lesz. Ide már csak egy lépés, Szabó képviselő úr, hogy kuláklistát fognak összeállítani azokról, akik nagy telken építenek.
Egyszerűen van magyarországi vidék - hogyha nem járt volna még arra -, van vidéki életforma. Jómagam egy kistelepülésen lakom, ahol a grófi időkben juttatott cselédportákon laktak az emberek, ahol egy hosszú házban két család lakott. Most arra ösztönzöm a fiatalokat, hogy két, ilyen kétszer kétlakásos kistelket nyissanak egybe, és ott építsenek normális vidéki életkörülmények között családi házat. Ez nem luxus, tisztelt képviselő úr. 8-10 millió forintból becsületes családi házat építenek becsületes vidéki emberek. Ne akarja őket gazdagnak titulálni, és ne akarja őket kuláklistára tenni, mert úgy gondolom, ennek az országnak ebből egyszer már elege volt!
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés