LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Színes csíkokat láttam, amit gondolom, nagy sebtiben felrajzolt a papírra, de malacot nem. (Derültség az MSZP soraiban.) Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy amit a Gyurcsány-kormány hatalmas eredményének tüntet fel, az az Európai Unióból jár a magyar gazdáknak. Ezen kívül önök a magyar gazdák érdekében nem tesznek semmit.
Semmit nem tesznek az égadta világon, és arra való hivatkozással, hogy nincsen a 2 ezer forintos kifizetésnek végső határideje, úgy gondolom, hogy ez nagyon sovány vigasz azok számára, akik ezután nem fogják megkapni ezt a pénzt.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön állítólag ért a mezőgazdasághoz. Nagyon jól tudja, hogy azokat a sertéseket, amit most 8 százalékkal magasabb áron adnak le a gazdák, azt hány forintos takarmányon kellett hizlalni. Nagyon jól tudja ön is, hogy ezen nem volt egyetlenegy fillér haszon sem. Úgy gondolom, hogy ahelyett, hogy idegesen papírokat lobogtat és vagdalkozik, jó lenne, ha elgondolkodna azon, hogy a magyar gazdáknak milyen lesz a versenyképessége az elkövetkezendő időszakban az Európai Unióban.
Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés