PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! A föltett kérdések nagymértékben mutatják a képviselő úr elhivatottságát a gazdálkodók iránt, hiszen nap mint nap találkozunk a termelőkkel, gazdálkodókkal, és ismerjük az ő helyzetüket. Sajnos, igazak azok az állítások, amiket képviselő úr mond, mert 2001 második felében és 2002-ben mintegy 110 milliárd forinttal csökkent az ágazat jövedelmezősége, és ezen belül is a termelő ágazgatok voltak rosszabb helyzetben, hiszen a sertéstenyésztők, a kukorica-, gabonatermelők olcsóbban tudták a termékeiket az exporton keresztül realizálni, csökkent az exportőrök versenyképessége, és ezáltal az ő jövedelmezőségük, árbevételük csökkent.

Bizony, egyes esetekben, egy-két ágazatnál, főként az élelmiszer-importőr ágazatoknál ugyanakkor kedvező volt ez, és 47 milliárd forinttal jobban is jártak. De ez megint csak a magyar termelőt, a gazdálkodót sújtotta, mert amikor nem tudja árán értékesíteni a sertést, a tejterméket vagy a gabonát, ugyanakkor olcsóbb az importőrnek behozni a terméket, akkor a hazai termelő, gazdálkodó megy tönkre, azáltal viszont csökken a hitelfelvevő képessége, a tőkevonzó képessége, és igazából háromszorosan kerül hátrányos helyzetbe azáltal, hogy nem egy kiegyensúlyozott árfolyam-politika van a magyar gazdaságban. Természetesen ez ellen kell tenni, és a kormányzat tesz is a 2005. évi költségvetés-politikájának a megvalósítása terén.

Csak egy példát hozzak a fölvetésre: 2004. első félévében, amikor a behozatal ötször volt gyorsabb, mint a kivitel, ez azt jelenti, hogy ez a képviselőtársam által felvetett probléma igenis valós, és ezért tenni kell a kormánynak.

A kormány elkötelezett a fenntartható gazdasági növekedés, a gazdaság versenyképességének erősítése, a jövedelmi folyamatok és a termelékenység összhangját biztosító gazdaságpolitika megvalósításában... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - és folytatom a következő egy percben.

Forrás: parlament.hu