VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Három kormánypárti képviselő az elmúlt napokban egy indítványt nyújtott be, amely módosítaná a jegybanktörvényt, és jelentős módon átalakítaná a monetáris tanácsot. Ez az erőszakos és agresszív indítvány, tudjuk jól, milyen következményekkel járhat. A miniszterelnök úr hetek óta gyengébb forintot követel a monetáris tanácstól, a gyengébb forint pedig az emberek számára azt jelenti, hogy magasabb infláció lehet az országban, kevesebbet ér a nyugdíj, kevesebbet ér a fizetés, leértékelődik az ingatlan és az ingóság, a vállalatok eszközértéke. Többet kell fizetni mindazoknak, akik magánszemélyként vagy vállalkozóként deviza alapú hitelt vettek föl. Ezt jelenti a gyengébb forint, amit miniszterelnök úr követel.
Szerdán hallhattuk, hogy a kormány támogatja ezt az indítványt. A pénzügyminiszter úr nyilván tisztában van vele, hogy ennek a támogatásnak milyen következményei, sőt, azt is remélem, hogy azzal is tisztában van, hogy milyen feltételei vannak. Ugyanis a jegybankról szóló törvény előírja, hogy egyeztetni kell minden olyan kérdésben, amely a jegybankot érinti, és amely hatással van a monetáris politikára. Ebből a szempontból a bizottsági meghallgatáson egy elég furcsa magyarázat született arra vonatkozóan, hogy ez az egyeztetés hogyan történt meg. Lényegében azt feltételezte a bizottság minden tagja a válasz elhangzását követően, hogy nem volt ilyen egyeztetés. A kormány álláspontja úgy alakult ki, hogy a jegybank arról nem tudott, sőt a jegybank arról sem tudott, hogy ilyen indítvánnyal fognak a Ház elé jönni.
Miniszter úr, többször hivatkozott arra büszkén, hogy ön jogász. Kérdezem tehát, nem tartja-e alkotmány- vagy törvénysértőnek ezt az indítványt. Kivel egyeztettek önök a törvényjavaslat támogatása előtt, és vajon kapott-e már választ az Európai Uniótól vagy az Európai Központi Banktól, amennyiben egy ilyen keresettel, levéllel megkereste ezt a szervezetet?
Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés