BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Megszokhattuk, az életben semmi sincs ok nélkül, és aki nem tudná, ebben a parlamentben sincs előterjesztés ok nélkül. És mögötte mi húzódik meg? Hát szeretném feltárni. Ugyanis úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, ez a javaslat nem egy szűzies javaslat, amely netalántán megfogant három képviselőtársunk homloka mögött, agyában, hanem arról van szó, hogy megvilágosodtak: eszköz kell ahhoz, hogy a befolyást emeljék.
Éppen ezért felkért a kormány, ahogy szokott lenni, felkért három képviselőt, itt van, fiúk, írjátok alá ezt az előterjesztést... (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) - így szokott lenni, így csinálták, tisztelt képviselőtársaim, és ne beszéljünk itt mindenféle szűzies megvilágosodásról! Befolyás kell a Magyar Nemzeti Bankra, ezért a kormány úgy döntött, hogy fölkér kormánypárti képviselőket, szíveskedjenek beadni ezt a módosító indítványt. Felkérték önöket.
Ugyanis a kormánynak rövid távú érdekei vannak. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Itt van a Magyar Köztársaság költségvetése. (Felmutat egy CD-t.) Ebből látszik, hogy a szándékot mi motiválja. A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetése. Azért, mert kevesebb kamattal kívánnak számolni, és úgy gondolják, hogy ezért a Magyar Nemzeti Bankot a kormány rövid távú érdekeinek alá kell vetni. Ez a történet lényege, és ha kicsit őszintébbek lennének, akkor megpróbálnák másként megmagyarázni a dolgot, bár lehetetlen szerintem. Befolyást kívánnak gyakorolni a független Magyar Nemzeti Bank irányába, befolyásolni akarják a monetáris politikát, kézi vezérléssel, és ez a történet lényege, ezért voltak szívesek beadni, tisztelt képviselőtársaim, önálló indítványként, amit a kormány készített önöknek. Ez a történet lényege.
Köszönöm, hogy szólhattam.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés