DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Nemzeti Bank-elnök Úr! Tisztelt kormány képviseletében jelen lévő Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két év tapasztalatai alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy monetáris kérdésekben a kormány erőteljes nyomást kíván gyakorolni a forint ócsítására, ahogy Medgyessy Péter szólt erről. Most itt egy újabb kísérlet, mondhatni, az ötödik, amikor a Nemzeti Bankkal, a jegybankkal kapcsolatos törvény módosítását vitatja meg a parlament, az elmúlt két és fél év történéseit figyelembe véve. Ezek a módosítások különféle módon folyamatosan a demokratikus intézmények, jelen esetben a Nemzeti Bank függetlenségének a bekerítése céljából történnek.

Azért különösen fontos ezt vizsgálni, mert csak ezen előzmények és körülmények fényében lehet megítélni a mai törvénymódosítást, amelyet az oly bátor és lendületes kormány helyett - amely ezt, mint hallottuk, nagyon nagy mértékben támogatja - három képviselő nyújtott be. A bizottsági ülésen fontos kérdésként vetődött fel, hogy betartották-e a törvényességet, tisztelt Göndör képviselő úr, tisztelt Bőhm képviselő úr és tisztelt Gedei képviselő úr: egyeztettek-e a benyújtást megelőzően a Nemzeti Bankkal, megtették-e azt a benyújtást megelőzően, amit a törvény 36. §-a ír elő az önök számára? A bizottsági ülésen az előterjesztők nevében Göndör képviselő úrnak - aki jelen volt - töredelmesen be kellett vallania, hogy ezt nem tették meg. Megkérdeztük a kormányt is, és kiderült, hogy akkor még, a bizottsági ülés idején a kormány sem döntött, a döntés csak késő délután született meg. A bizottsági ülésen a jelen lévő főosztályvezető a pénzügyminiszter álláspontját közölve elmondta, hogy ők is egyetértenek ezzel a javaslattal.

Felmerült az a kérdés is, hogy egyeztettek-e az Európai Központi Bankkal a benyújtás előtt, a kormány támogató nyilatkozatát megelőzően történt-e egyeztetés az Európai Központi Bankkal. Megtudhattuk, hogy nem történt, váratlanul, ha úgy tetszik, a benyújtást követően, egyféle kényszerhelyzetben tették ezt meg. Szavahihetően a kormány megvárta, hogy a három képviselő benyújtja ezt a módosító javaslatot, majd pedig a bizottsági ülésen - egyébként soron kívül, nem tervezett módon, külön ügyrendi eljárásban - az első napirend témájául tették múlt csütörtökön. Ezt követően valóban egy négyórás vita zajlott, melynek keretében számba vettük az egyes módosításokat. A vita minőségére jellemző, hogy Göndör képviselő úrnak akkor az volt a legfontosabb érve, hogy ezek csak technikai módosítások, csupán hat röpke kis módosítás van benne - ezek tehát nem lényegi kérdések -, és az az előterjesztés erénye, hogy egyszerű, átlátható és tiszta.

Nézzük meg, hogy valóban egyszerű, tiszta és átlátható-e. Ha a legfontosabb részét nézzük - hogy a kormánynak milyen befolyási lehetőséget ad, az elmúlt két és fél év működését követően milyen többletlehetőséget teremt a függetlenség korlátozásában -, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy most két monetáristanács-tagot vissza kívánnak hívni, Európában példátlan módon, nem várva meg a hatéves kinevezési határidő lejáratát - erre Magyarországon sem volt példa az elmúlt tizenöt évben -; ráadásul további olyan jogosítványt kívánnak adni, mely szerint a jegybankelnököt megkerülve, a tizenegy tagból ötnek közvetlenül a miniszterelnök kezdeményezheti a kinevezését. S miután az elmúlt két és fél évben a jelen lévő öt monetáristanács-tagnak is rendes, törvényes eljárás keretében, Medgyessy Péterrel egyeztetve történt meg a kinevezése, egyértelműen kifejezésre juttatja a kormány - tehát nem a képviselőket kell ostorozni ebben az ügyben, hanem a kormányt -, hogy támogatja ezt a példátlanul törvénysértő módosítást, és azt mondja, hogy igen, igényt tartunk a monetáris politika megfogalmazására, igényt tartunk a forintgyengítés lehetőségének érdekében a kormány közvetlen beavatkozására, hiszen mind Göndör képviselő úr, mind pedig a kormány folyamatosan azt tolmácsolta az elmúlt hetekben, hogy ők mindenképpen gyengébb forintot szeretnének.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu