DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr! Ha ez így lenne, akkor miért kell ez a törvény? Miért támogatják önök ezt? Ha ez valóban ennyire rendben lenne az önök részéről is, akkor azt mondanák, hogy valóban ez a 12 százalékos exportbővülés, ez a kiváló gazdasági teljesítmény, amelyet a magyar gazdaság teljesített ilyen árfolyam mellett, ilyen monetáris politika mellett, ezt meg kell őrizni, mert ez egy nagy értéke a magyar gazdaságnak. Nem ezt teszik. Elmondják, hogy milyen remekül nő az ipari termelés, milyen remek az exportteljesítmény, és utána pedig a Járai úrra és a Nemzeti Bankra visszalöknek minden mást, ami rossz, amit egyébként a költségvetés kiadási oldalán rontanak el, a mezőgazdasági támogatások tekintetében vagy éppen a minimálbér alacsonyan tartása tekintetében, azért meg mindenért valaki mást akarnak felelőssé tenni.

Vagy a másik, amit tesznek, hogy a múltról beszélnek. De még az államtitkár úrnál maradva, hiszen a múltat idézte, talán mint volt KSH-s is tudja: mennyi is volt bizony az az 1998-as inflációs ráta, amivel a polgári kormány, az Orbán-kormány átvette a kormányzást? 18 százalékos volt. (Göndör István: 14 százalék volt, képviselő úr!) Utána kérdezem én, két percben… (Göndör István: Tessék megkérdezni a bankelnök urat!) Göndör képviselő úr is kap szót. Vizet kérek, hogy vigyenek hozzá, nyugodjon meg, mert úgy látom, rendkívül ingerült, amikor a múlt kellemetlenebb adatairól szólunk. (Göndör István: Amikor nem mond igazat most már sokadszor a képviselő úr!)

Utána mi történt? Egészen két éven keresztül, amikor Surányi György volt a jegybank elnöke (Dr. Faragó Péter: Aki elegánsan lemondott!), akkor egy csúszóárfolyam volt, folyamatosan leértékelődött a forint, és 10 százaléknál képtelen volt lejjebb menni ez a kamatláb. Bizony, amikor átadta az Orbán-kormány a Medgyessy-kormánynak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor 5,6 százalék volt ez a pénzromlás, ez az infláció. Ezek a tények.

Forrás: parlament.hu