DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén a bizottsági előkészítés folyamatára szeretnék utalni hozzászólásomban. Úgy gondolom, a környezetvédelmi bizottságban jelentős mértékben értékes szakmai munka folyik, és azt tartanám helyesnek, ha ez a szakmai vélemény tükröződne az ellenzék megszólalásaiban is.
A napirend tárgyát képező környezetvédelmi termékdíjról szóló bizottsági vitában gyakorlatilag egyértelmű volt, hogy mind a két oldal egy olyan megoldás vitáját szeretné, olyan megoldást szeretne találni, ami az Orosz Sándor alelnök úr által kifejtett prioritást tartalmazza, tehát elsősorban a hulladék képződésének a megelőzését szolgálja, illetve ezt követően a képződött hulladék feldolgozására, kezelésére ad módot. Úgy gondoljuk, hogy ezt egyszerre a környezetvédelmi termékdíj darabalapú kiépítése, illetve a visszaváltható rendszer együttes alkalmazása jelenti. A környezetvédelmi bizottság vitáján több ezt támogató hozzászólás hangzott el, és nagyon szeretném, ha egy alapvetően szakmai célú törvényjavaslat meg tudna maradni a szakmai vita keretein belül, és egyes képviselői ambícióktól vezéreltetve nem csúszna át a politikai pengeváltás területére.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés