DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitában fölmerült többször is, hogy a kormány bizonyára inflációs célokból akarja, hogy ez a törvény ilyen módon változzon. Ahogy ezt jeleztem, erről szó nincs, de ráadásul, ahogy Hargitai képviselő úr egész pontosan fogalmazott, a jegybanktörvény világosan megfogalmazza a monetáris tanács tagjaival kapcsolatos kritériumokat. Nyilvánvalóan, ha ezeket a kritériumokat tartja be a jegybankelnök és a miniszterelnök, föl sem merül, hogy ne olyan szakemberek kerüljenek a monetáris tanácsba, akik megfelelően képviselik a monetáris politikát.

Tehát kizárólag arra gondolt a kormány akkor, amikor azt mondta, hogy támogatja ezt a képviselői önálló indítványt, hogy ha szélesebb a merítés a monetáris tanácsban, több olyan tag van a monetáris tanácsban, akik nem a jegybank alkalmazottai, hanem más szakterületen dolgoznak, és ezért jelentősen új elemeket tudnak bevinni a tanács működésébe, akkor ez biztosan a monetáris politika megalapozottságát szolgálja.

Még valami, ami talán lényeges, és a vitában mintha ez nem úgy hangzott volna el, ahogy a tényeknek megfelel: az Európai Unióban egyetlenegy olyan tagország sincs, ahol kizárólag a jegybankelnök javaslatán múlik, hogy kiből lehet monetáris tanácsi tag. Tehát olyan ország nincs, egyetlenegy ország sincs, ahol kizárólagosan a jegybankelnöknek lenne ilyen mandátuma.

Még valami, amit Hargitai képviselő úr kérdezett: éppen azért, mert mi a monetáris tanács kiegyensúlyozott, nagyobb szakmaiságát kívánjuk, mi egyetértünk azzal, hogy egy olyan szabály kerüljön ebbe a képviselői önálló indítványba, illetve úgy módosuljon a monetáris tanácsra vonatkozó passzus, hogy azok az alelnökök, akik jelenleg már tagjai a monetáris tanácsnak, a mandátumuk lejártáig maradjanak is tagjai. Tehát ez ellen a kormánynak semmilyen kifogása nincs.

Köszönöm szépen, elnök úr, a figyelmet.

Forrás: parlament.hu