DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Elhallgatva a vitát, némiképpen eltérve a sorszám szerinti módosító indítványoktól, egy-két megjegyzést azért tennék.

A betétdíjas szabályozás, amit valamennyien szeretnénk megvalósítani, nem ennek a törvénynek, hanem egy kormányrendeletnek a feladata, és reméljük, hogy e törvényi felhatalmazás alapján el tudunk oda jutni, amiről az előző általános vitában egyértelműen állapítottuk meg e törvény akkori állapota szerint, hogy alkalmatlan a célok elérésére. Most azzal, hogy a darabalapú, illetve a betétdíjas szabályozásra lehetőség nyílik, ez egy előrelépés.

Amit Tóth képviselő úr mond, hogy mi lesz ezeknek a pénzeknek a sorsa. Nos, a 2005-ös költségvetésben a termékdíjas bevételek eddigi 20 milliárdos összege 25,8 milliárd forintra van tervezve, méghozzá a Környezetvédelmi Minisztérium fejezetében. Valóban nem a KÖVICE-alapban, hanem a célprogramokhoz felsorakoztatva. Tehát ez a pénz környezetvédelmi célokat szolgál. Az majd a minisztérium felelőssége lesz - és ez kétségtelenül igaz -, hogy a fejezeti pénzeszközön belül ezekhez a célprogramokhoz milyen miniszteri rendeleteket és szabályokat alkot meg, hogy ezek az összegek valóban arra a célra fordítódjanak, amit Ékes képviselő úr, Lezsák képviselő úr, Orosz képviselő úr is említett, a kibocsátott mennyiség csökkentésére, azzal, hogy új technológiákat támogatunk, valamint a környezetet károsító, illetőleg terhelő termékek újrahasznosítása irányában nyújtson speciális támogatásokat.

Ez kormányzati és minisztériumi felelősség, és ehhez természetesen az Országgyűlésnek a környezetvédelmi törvény, valamint az országos hulladékgazdálkodási terv alapján állandó felügyeleti és ellenőrzési joga van, amivel élni is kell, a bizottságnak úgyszintén.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu