DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. A 3. számú indítványról folyik a polémia, és ennek kapcsán érintjük a 2-est, illetőleg az ehhez kapcsolódó, ugyancsak itt szereplő 4-es, 5-öst is. De egészen konkrétan: Lezsák úr indítványa, amit volt oly kedves és föl is olvasott, formai értelemben - jelzem, tartalmilag is a hozzáállásból feltételezett egyezőségből indulok ki, de formailag - itt az szerepel, hogy a törvénynek nem célja és nem feladata a költségvetési bevételek kötelezettségek nélküli megnövelése. Azt gondolom, hogy az Országgyűlésnek ez az általános filozófiája. Nagy bajnak tartanám, hogy mindenfajta kötelezettségek nélkül, csak pusztán az állami bevételek növelése céljából akarjunk bevételeket növelni. Tehát ezt nem gondolnám a termékdíjtörvény sajátjának. Ezen oknál fogva nem ide tartozik.

A másik azonban már tárgyszerűbb észrevétel, nevezetesen, hogy a termékdíjból befolyt költségvetési bevétel csak a termékdíjköteles hulladék ártalmatlanítása vagy újrahasznosítása érdekében használható föl. Miért, és a megelőzés nem? Azt gondolom, hogy ha ezt a kérdést föltesszük, akkor formai okokra is hivatkozva némi tartalmi különbség is van közöttünk.

Szeretném arra is fölhívni a figyelmünket, hogy ne gondoljuk azt, és ez a szigorú összekötése bizonyos bevételeknek bizonyos kiadásokhoz, bizony tévútra is vezethet. Olybá tűnik, mintha csak az lehetne a normális, hogy amit beszedek, ugyanarra a célra fordítom. Hát nem. A költségvetési vita is lassan párhuzamosan folyni fog; a dolog lényege, hogy sokszor központosított bevétel egy más célú újraelosztásáról is szó van. Azzal egyetértek, hogy ezek környezetvédelmi célokat szolgáljanak, de egy adott, ezen belüli további megcímkézése már oly mértékben lehetetlenítené el a működést, amivel már ilyen formában nem tudnék egyetérteni. Köszönöm.

(11.40)

Forrás: parlament.hu