DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fantomról van szó, hiszen benyújtotta - már felsoroltam a vita korábbi szakaszában - a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Szocialista Párt jó néhány képviselője azt a módosító indítványt, aminek egy pontosított változatát fogja tartalmazni ez a kapcsolódó módosító, amit ismét benyújtottunk. Tehát van miről beszélnünk, és ez éppen a vita e szakaszában van, a darabalapú termékdíj részletkérdéseiről van szó.
Ez ügyben el szeretném egyrészt mondani, hogy elkötelezett mind a kormány, mind pedig a két említett frakció, hogy a darabalapú termékdíjat bevezeti. Elkötelezett továbbá, és e tekintetben a benyújtotthoz képest némileg pontosabb lesz a kapcsolódó módosító javaslat, hogy ezzel párhuzamosan - és erre felhívom elsősorban Tóth István képviselő úr figyelmét - működtetni kívánja a betétdíjas rendszert. Mindenhol a világon, ahol ezek jól működnek, azt lehet tapasztalni, hogy ha kizárólagosan akarják egyik vagy másik módszert alkalmazni, ennél jobb a vegyes megoldás. Hozzáteszem, ez épít részben a gazdálkodók, részben pedig a fogyasztók döntési szabadságára is, tehát azt gondolom, hogy egy tartalmasabb, jobb megoldás.
Szeretném jelezni, hogy itt, az ajánlás e szakaszában a nevünk alatt megjelölt pontokban szereplő rendszer mint rendszer a környezetvédelmi tárca előzetes előkészítésén nyugszik, és rendszerében egyezik például azzal a javaslattal, amit szerintem valamennyi képviselőtársam megkapott egy mindannyiunk által a fehér házban megismert civil szervezettől, a Hulladék Munkaszövetségtől, vagy közkeletű nevén a Humusztól.
Ahogy figyeltem a véleménynyilvánításokat, a hulladékgazdálkodásban elkötelezett civil szervezetek mindegyike a darabalapú termékdíj bevezetése és a betétdíjas rendszer működtetése mellett van. Ennek hangot adtak egyébként különböző demonstrációkon is. Azt gondolom, hogy illik erre is odafigyelni. Nem önmagában... (A karzaton népviseletbe öltözött hölgyek foglalnak helyet.) - de csodálatos népviseletek jelentek meg itt a karzaton! Elnézést...
Ez persze önmagában, hogy a civilekkel egyetértünk, egy fontos jelzés, ettől még a rendszernek működnie kell, és különösen oda kell figyelni, hogy az elfogadott darabalapú termékdíjrendszer - még egyszer jelzem - a betétdíjas rendszerrel párhuzamosan és együtt ne verje szét a már működő hulladékgazdálkodási rendszereket. Óriási hibát követne el az Országgyűlés, hogy ha a működő rendszerek rovására valamit kizárólagosan preferálna.
Ugyanakkor biztos vagyok benne, elmondtam az általános vitában is, hogy a darabalapú termékdíj bevezetését nem fogja mindenki tapsikoló örömmel fogadni. Elmondta Tóth úr is, ebben egyetértünk, lesz olyan törekvés, amivel is drágábban fogják adni az italt, és be fogják bizonyítani, hogy vagy 30 százalékkal éppen emiatt.
Melyik ital, képviselő úr? - tegyük fel önmagunknak a kérdést. Mi lesz drágább? Nem az ital lesz drágább, hanem többet fognak kérni a fogyasztóktól az egyébként utána használhatatlanná vált palackért. Nem az italért kérnek többet, hanem egy palackért. Mi történik tehát? Reális döntési alternatíva elé kerül a fogyasztó, hogy ő betétdíjasat akar-e venni, amit utána visszavisz, vagy pedig kidob az ablakon - mondok egy számot - 50 forintot. Én azt gondolom, hogy minden gazdag ország úgy kezdi, hogy takarékos, spórol. Akinek van kidobnivaló pénze, ám tegye, dobja ki, de azt gondolom, Magyarországon az emberek többsége ilyen reális alternatíva mellett azt fogja választani, hogy a visszaváltható, értékében folyamatosan forgó betétdíjas italokat fogja fogyasztani. Tehát nem lesz drágább, hanem kiderül, hogy mi mennyibe kerül. És hogy ezek a további következmények valóban így tudjanak működni, ezért is fontos, és e tekintetben a kapcsolódó más, mint a már leírt verzió, hogy működjék a betétdíjas rendszer. Szeretnénk a harmonizáció szabályát, nevesen hogy ezzel a darabalapú termékdíjjal harmonizált betétdíjas rendszer legyen, ennek a szabályát beletenni ebbe a törvénybe, illetőleg nagyon fontosnak tartanánk egy határidőhöz kötni, hogy a kormány, mondjuk, a következő év március 31-éig ezt a bizonyos betétdíjas rendszert léptesse is életbe. Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés