ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Orosz Sándor igen-nem játékával szeretnék egy kicsit visszamenni a 67-be; visszaemlékezik képviselőtársam arra, amikor a környezetterhelési díj megfogalmazódott. Ugye, visszaemlékszik rá, hisz képviselőtársam is nagyon keményen próbálta azt az érvrendszert képviselni, hogy a terhelési díjat fizetők irányába is jusson vissza valamennyi annak érdekében, hogy technológiai fejlesztéseket tudjanak végrehajtani. Magának a termékdíjnak is, a Lezsák Sándor által benyújtott módosító indítványnak az lenne az elsődleges célja, hogy a környezetvédelmi tárca - tehát itt a tárcáért is beszélek - valóban azokkal a forrásokkal tudjon rendelkezni, amit ő már az első hozzászólásában is elmondott, a megelőzésre tudja fordítani ezeket az összegeket. Hiszen, ha minden befolyó költségvetési forrás, ami a környezetvédelem oldaláról érkezik be a költségvetésbe, nem oda van elköltve, akkor úgy érzem én is, ön is képviselőtársam, hogy belebeszélünk a vakvilágba, és ezzel nem teremtődnek meg azok a forráslehetőségek, amelyekkel valóban a megelőzésre lehetne sokkal nagyobb és hatékonyabb gondolkodásmódot kialakítani, és vele párhuzamosan olyan forrásokat teremteni, hogy valóban az újrahasznosítás kérdése is ebben az országban el tudjon indulni. Ha ezek a források nem állnak rendelkezésre, akkor csak küszködünk és szenvedünk vele, és mindannyiunknak továbbra is ugyanazokkal az egészségkárosító elemekkel kell találkoznunk, amelyek nem oldanak meg semmit.
Tehát én is azt szeretném mindenképpen, ha valóban a környezetvédelmi tárcához kerülne, és a tárca tudna rendelkezni ezekkel az összegekkel annak érdekében, hogy olyan beruházások tudjanak elindulni, amelyek hatékonnyá teszik magának a megelőzésnek a rendjét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés