GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A kormány nevében szeretném az álláspontunkat ismertetni a benyújtott módosító indítványokkal kapcsolatban.

Az első és a harmadik módosító indítvány az ajánlás szerint olyan módosító indítvány, amelyeknek elfogadása technikai értelemben is szükségszerű, tehát ha az Országgyűlés támogatja, hogy egy ilyen típusú országgyűlési határozat szülessen, amely feladatokat szab a textil-, ruházati, bőr- és cipőipar helyzetének vizsgálatával kapcsolatban, akkor szükséges hozzá ezeknek a módosító indítványoknak az elfogadása is. Ilyen értelemben a kormány ezt támogatja, tudomásul veszi az indítványokat.

Más a helyzet az előbbi felszólalásban is érintett, Németh képviselő úr által benyújtott módosító indítvánnyal, amely nem ilyen technikai szükségszerűséget, hanem tartalmi értelemben módosító ajánlást tartalmaz. Nehéz a leírt egymondatos módosító indítványt pontosan értelmezni. Az a feladatunk, hogy egy olyan szöveg hagyja el az Országgyűlést, amely jogi értelemben egyértelműen fogalmaz meg feladatokat és határoz meg teendőket. Az a felvetés, hogy az ágazatot érintő közbeszerzési gyakorlat vizsgálata, erre csak azt tudom mondani, amit a képviselő úr is idézett, nyilván adódik egy kézenfekvő ellenérv, hogy megvannak azok a törvények - a közbeszerzési törvény például -, ami megfelelően rendezi a hazai közbeszerzési gyakorlatot.

Bármennyire is előre jelezte képviselő úr, hogy nem tudja elfogadni ezt a típusú választ, én mégis kénytelen vagyok ezt mondani, hiszen ágazatoktól függetlenül szabályozza a közbeszerzési törvény az eljárásokat. Idén tavasszal az Országgyűlés foglalkozott ezzel a törvénnyel, módosította is, és ezeknek a módosításoknak is az volt a célja, hogy biztosítsák a verseny tisztaságát, a nyilvánosságot és az ajánlattevők esélyegyenlőségét. A törvény szerint a hirdetményt úgy kell elkészíteni, tehát az ajánlatkérésnek olyannak kell lennie, amely biztosítja a potenciális ajánlattevők egyenlő esélyét ahhoz, hogy ajánlatot tehessenek.

A műszaki leírásban, a műszaki specifikációkban tilos olyan rendelkezéseket megfogalmazni, előírni, ami bármilyen módon kizárna az ajánlattételi lehetőségekből cégeket, ajánlattevőket, vagy bármilyen árut kizárna, tehát ilyen módon tiltott megkülönböztetést alkalmazna. Ha ezeket a szabályokat megsértik, akkor a törvény rendelkezései szerint a közbeszerzési tanácshoz lehet jogorvoslatért fordulni, és az évente jelentős számú, 700-800 ilyen jogorvoslati vizsgálat tapasztalatai azt támasztják alá, hogy eredménnyel is lehet megtámadni az eljárásokat, ha azok nem feleltek meg a fent leírt tiszta elveknek.

Szeretném egyértelművé tenni, hogy mivel egy törvény rendelkezései az iránymutatóak ezen a területen, nem látok rá lehetőséget, hogy akár egy országgyűlési határozattal vagy kormányhatáskörben ágazatspecifikus közbeszerzési szabályokat határozzunk meg. Tehát ilyen értelemben ezt a felvetést nem tudom támogatni.

A módosító indítvány második mondata arra vonatkozik, hogy a hazai alapanyaggyártók esélyegyenlőségének biztosítása, utóellenőrzések végzése a piaci ár-érték, használatiérték-arány biztosítása érdekében. Megmondom, képviselő úr, őszintén, hogy megint csak az a kellemetlen helyzet, nem tudom pontosan értelmezni, hogy mit jelent ez. Mit jelent az, hogy utóellenőrzéseket kell végezni? Nem tudom, hogy milyen ellenőrzés tudna bármilyen mértékadó megállapítást tenni, elfogadni a tekintetben, hogy mi a piaci ár-érték, használatiérték-arány, hogyha ezt nem a verseny és a versenyben nyertes ajánlat alapján határozom meg. Ki tudja azt megmondani, milyen hivatal vagy ellenőrző szerv, hogy az ajánlati ár vagy elfogadott ár és a szolgáltatás vagy áru használati értéke megfelelnek-e egymásnak, vagy nem felelnek meg abban az esetben, ha egy ilyen eljárásban nyilvánvalóan a legkedvezőbb ajánlatot fogadta el az ajánlatkérő? Milyen hivatal tudná azt mondani, hogy ez mégsem egy megfelelő piaci ár-érték, használatiérték-arány?

Miközben megint csak a törvényre hivatkozom, hogy megfelelően szabályozza ezt a kérdést, nem látom működőképesnek és jogi értelemben hasznosíthatónak a képviselői javaslatot, ezért a kormány nevében nem tudom támogatni.

Forrás: parlament.hu