KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az azért mond valamit, hogy Varga Mihály képviselő úr tíz perc alatt egyetlenegy mondatot sem mondott gyakorlatilag a benyújtott törvényjavaslatról. Csak néhány gondolatot szeretnék idézni, hogy mi mindenről beszélt képviselő úr: gazdaságpolitikai hibákról, pazarló rendszerről, monopóliumokról, demográfiai helyzetről, nyugdíjakról és egyebekről. Ezek egyetlenegy tekintetben sem szerepelnek ebben a javaslatban.

De olyan abszurdumokra is vetemedett a képviselő úr, hogy azt sugallja a választópolgárok felé, hogy elértéktelenedik az ő vagyonuk, az ingó és ingatlan tárgyaik, mert ugye, képviselő úr, az a jellemző, hogy a magyar állampolgárok például a lakóházukat Németországban vagy Franciaországban szokták értékesíteni, mert ha ez így lenne, akkor valószínűleg igaz lenne az, amit képviselő úr elmondott; vagy ha az történne, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjukat Párizsban költenék el. Sajnos, ez nem igaz, mert a nyugdíjasok nem Párizsban költik el a nyugdíjukat, emiatt aztán ilyet mondani eléggé abszurd gondolat, hogy leértékelődik a nyugdíjuk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Próbáljunk meg a dolgok lényegéről beszélni, és nem hetet-havat összehordani egy ilyen törvényjavaslattal kapcsolatban, olyan dolgokkal riogatni az állampolgárokat, amiről szó nincs a törvényjavaslatban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu