KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Sokkal inkább okoznak kárt önök az ilyen jellegű felszólalásokkal a magyar gazdaságnak, mint ha reálisan értékelnék azokat a folyamatokat, amelyeket ez a törvényjavaslat is indukál. Elhangzott a képviselő asszony részéről, hogy milyen feladatai vannak például a Magyar Nemzeti Banknak az árfolyam-stabilitás megőrzése mellett, együttműködni, illetve segíteni a kormány gazdaságpolitikáját. (Dr. Hargitai János: Árstabilitás!) Ez már elhangzott; de ki hivatott eldönteni, tisztelt képviselő úr, hogy az árstabilitás megőrzése érdekében csak az az egyetlenegy eszköz használható, mint amit a monetáris tanács eddig alkalmazott?

Ezt tudjuk, hogy nem így van, hiszen neves közgazdászok is kritizálták azt a kamatpolitikát például, amit a Magyar Nemzeti Bank vezetése, a monetáris tanács az elmúlt időszakban alkalmazott. (Domokos László: Kitől kapják a fizetésüket?) Mert hiszen tudott dolog, hogy nem biztos, hogy ezek mellett a kamatszintek mellett biztosítható csak az az árfolyam-stabilitás, amiről itt… (Dr. Hargitai János: Árstabilitás, nem árfolyam-stabilitás!) Árstabilitás, rendben van, persze, természetesen a képviselő urak tökéletesen értenek hozzá, mi nem értünk hozzá, az árstabilitás kérdéséhez; nyilvánvalóan, ha nem szóltak volna bele, akkor nem zavartak volna meg e tekintetben.

(14.40)

Pénzügyminiszter úr is többször felvilágosította önöket, hogy egyébként a reálisnál sokkal magasabb kamat milyen károkat okoz a magyar gazdaság szereplőinek, de a magyar gazdaság olyan értelemben vett szereplőinek is, akik egyébként importtal foglalkoznak, hiszen a rendkívül olcsó import kiszorítja a piacról a magyar termelőket, ezáltal versenyhátrányba kerülnek a külföldi termelőkkel szemben. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Tehát igenis, jelentős szerepe van annak a kamatpolitikának, amit a Nemzeti Bank folytat.

Forrás: parlament.hu