KOVÁCS TIBOR (MSZP): Igen, csak röviden szeretnék reagálni a Varga Mihály képviselő úr által feltett kérdésekre, hogy mi az, amit nem tudunk elfogadni. Nem tudjuk elfogadni azt a monetáris politikát, ami szükségtelenül nagy terhet rak a gazdasági élet szereplőire, a magyar állampolgárokra, akiknek magas kamatot kell fizetniük.
És Babák képviselő úr, ön kérdezi, hogy hol a pénz. Ott a pénz, amit a magyar embereknek a magas kamatok tekintetében a bankoknak meg kell fizetni, a magyar vállalkozóknak, akiknek a fölvett hitelek után magas kamatot kell fizetni, indokolatlanul és megmagyarázhatatlanul magasabb kamatot, mint amilyet jelenleg kell alkalmazniuk. (Babák Mihály: Mert az állam fölpörgette!) Ugyanis meggyőződésünk, hogy jelenleg lényegesen alacsonyabb kamatok mellett is biztosítható lenne az árstabilitás, és ebben van vitánk a monetáris tanáccsal, a Nemzeti Bank vezetőivel, de nem csak nekünk; jelentős és ismert közgazdászoknak is ez a véleményük, hogy ez nem elfogadható, és ezen változtatni kellene.
A pénz ott van a bankokban, amit a magyar állampolgároknak meg a magyar gazdaság szereplőinek kell fölöslegesen többletként megfizetniük, és ezért nem mi, hanem a Magyar Nemzeti Bank és a monetáris tanács a felelős. (Babák Mihály: Mert sok az adósságotok!)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés