MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sajnos, Göndör István összevissza beszél, és eközben olyan adatokat mond, amelyek nem felelnek meg a tényeknek. Azt infláció 4,4 százalékkal 2002 nyarán a minimumát érte el, azóta folyamatosan nőtt, az utóbbi egy-két hónapban fedezhető fel némi csökkenés. Ez mintegy 2,5 százalékos növekedés. Ez az önök gazdaságpolitikájának egyértelmű válságjelensége, többek között, több minden más mellett.

Azon túlmenően az államháztartási hiány is drasztikusan nőtt. Sajnos, letértünk arról a pályáról, ami korábban jellemezte a magyar gazdaságot, és a Nemzeti Bank függetlensége kőkemény bizalmi kérdés. Kőkemény bizalmi kérdés! Ha megrendül a bizalom külföldön is a Magyar Nemzeti Bank függetlenségében, akkor annak a magyar állampolgárok és családok tömegei isszák meg a levét. És fontos persze az, hogy önök például beszélnek az exportáló országokról, csak le kellene fordítani, hogy a Tiszabecsen vagy Tiszaújvárosban, vagy a Kaposvárott élő emberek számára mit jelent a forint árfolyamának a gyengülése, tehát magyarul, hogy egy euró sokkal több forintba kerül, vagy egy dollár sokkal több forintba kerül. Ez azt jelenti, hogy drasztikusan megnőnek például az energiaköltségek, a fűtés, a világítás költségei, leértékelődik az a vagyon, az a lakás, amelyben laknak. Az a gazdaságpolitika, amit önök képviselnek, ide vezet.

Tehát a forint leértékelésének vannak előnyös és kevésbé előnyös vonatkozásai. Az lenne a cél, hogy Magyarország az Európai Monetáris Unióhoz csatlakozhasson, ehhez viszont olyan gazdaságpolitika kell, ami az infláció csökkenését, az államháztartási hiány kordában tartását és a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének a teljes elismerését jelentené.

Önök nagyon durván, otromba módon, az alkotmányosságot abszolút felrúgva, hatalmi érdekből próbálnak erőpolitikát csinálni, és olyan területeken belenyúlni a folyamatokba, amelyeken önök nem tehetnék. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Tudomásul kellene venni, hogy vannak hatalmi ágak, amelyek nem kormányzati irányítás alatt működnek. El a kezekkel a Magyar Nemzeti Banktól! (Felkiáltások a kormánypárti padsorokban: Ó, ó! - Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu